Közleményében Hornung Ágnes hozzátette: a díjak ajánlására létrehozott internetes felületeken, a Bonis Bona és a Tehetségbarát Önkormányzat oldalakon március 5-ig várják a jelöléseket, az elismerés forrását idén is a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai irányításával a Nemzeti Tehetség Program biztosítja.

Hirdetés

A tehetséges, szorgalmas és sikeres diákok mögött mindig pedagógusok, tehetséggondozó szakemberek is állnak, akik időt, energiát és fáradságot nem kímélve egyengetik a tehetségek útját – hangsúlyozta az államtitkár.

Tájékoztatása szerint a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjra olyan, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző, magyarországi és határon túli vagy magyarországi nemzetiségi köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok, gyógypedagógusok, szakoktatók, felsőoktatásban dolgozó oktatók, civil szervezetek tehetségsegítői jelölhetők, akik oktatják, nevelik, támogatják a fiatal tehetségeket; olyan pedagógusok, szakemberek, akik legalább öt éve a tehetséggondozásban dolgoznak, és a munkaköri feladataikon túl is szerepet vállalnak a tehetséggondozásban.

A jelöléseket három nyílt kategóriában – Kiváló tehetséggondozó, Kiváló tehetségfejlesztő és Kiváló tehetségsegítő – várják március 5-ig a bonisbona.tehetsegunk.hu oldalon – tudatta Hornung Ágnes. Felidézte: a díj elnevezése a Bonis bona discere, vagyis a Jótól jót tanulni latin közmondásból származik, a 2013-ban alapított díjat eddig több mint ezer pedagógus vehette át. Az elismerés mellé 400 ezer forint anyagi támogatás is jár – jelezte az államtitkár.

Korábban írtuk

A Tehetségbarát Önkormányzat díjat olyan önkormányzatok nyerhetik el, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel. A díj elnyerésére idén is két kategóriában lehet pályázatot benyújtani, az A kategóriában a községek, városok önkormányzatai, a B kategóriában pedig a megyei jogú városok önkormányzatai és a fővárosi kerületi önkormányzatok pályázhatnak – folytatta Hornung Ágnes.

Hozzáfűzte, a Tehetségbarát Önkormányzat címmel járó elismerés mellé anyagi támogatást is kapnak a nyertesek, amelyet tehetséggondozó tevékenységükre fordíthatnak.

A támogatás összege az A kategória nyertesei számára 1,5 millió forint, a B kategóriában pedig 3 millió forint. A pályázatokat a tehetsegunk.hu oldalon várják március 5-ig.