Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az illetményemelés ezúttal 11 százalékot jelent átlagosan a Magyar Honvédségben, de állománykategóriánként eltérő lehet – olvasható a minisztérium közleményében.

Hirdetés

A miniszter emlékeztetett: a kormány kiemelt mértékű illetményemelésről hozott határozatot 2022-ben, ez két lépcsőben – először a 2022 szeptemberétől, majd 2024 januárjától – biztosítja a magyar katonák béremelését.

A tárcavezető kiemelte, a mostani emeléssel átlagosan 11 százalékkal emelkedik a katonák illetménye.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott arra, hogy a Magyar Honvédség feladatai az elmúlt évben megnövekedtek: az orosz-ukrán, valamint az izraeli-palesztin konfliktus, és az Európát sújtó migrációs hullám is indokolttá tette a magyar katonák készenlétfokozásának fenntartását.

„Ezek és a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásai is indokolják, hogy tovább növeljük a katonák megbecsülését”

– tette hozzá a tárcavezető.

Az emelés első üteme 2022 szeptemberében valósult meg, annak mértéke átlagosan 26,4 százalék volt. 2024. január 1-jétől, a következő ütemben átlagosan 11 százalékkal nő a katonák bére: a legénységnél átlagosan 12 százalékos, az altiszti állomány esetében átlagosan 11 százalékos, a tisztek esetében átlagosan 10 százalékos illetményfejlesztés valósul meg.

Az illetményfejlesztésre az önkéntes tartalékos katonák és a tisztjelöltek is jogosultak – áll a közleményben.

Korábban írtuk