A CASEPAC az antiszemitizmus ellen küzdő amerikai kongresszusi képviselőjelölteket és képviselőket támogató szervezet. Annak vezetője az Alapjogokért Központ által szervezett Nemzetközi Pro-Izrael Konferencián vett részt Budapesten, a hét elején.

Hirdetés

A szervezet vezetője a cikkben azt írta: tisztviselők mellett számos magyar állampolgárral és az Alapjogokért Központ vezetőivel is beszélt, akik szintén osztották kormányuk elkötelezettségét.

Bryan Leib kitért arra, hogy amikor megérkezett a konferenciára, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója „nagy öleléssel és népemet támogató szavakkal” fogadta. Megjegyezte: az általa említett emberek többsége „nem zsidó, hanem keresztény”. „Az egész világ sokat tanulhat az Önök politikai vezetőitől, az Önök népétől és az Önök értékeiből” – fogalmazott a CASEPAC ügyvezetője, amint arra az Alapjogokért Központ felhívta a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Bryan Leib a cikkében felelevenítette, hogy Budapestre utazva értesült az Izraelt ért támadásról. Hozzáfűzte, a más témákban összehívott találkozó „egy komor, de erőteljes diskurzussá változott”. „Még a fájdalom és a gyász ellenére is, amit mindannyian éreztünk, a lehető legcsodálatosabb módon nyílt fel a szemem arra, hogy ki és mi a magyar nép, és mit képvisel” – folytatta Bryan Leib.

Korábban írtuk

Mint írta, megtiszteltetésnek tartja, hogy olyan magas rangú magyar tisztviselőkkel beszélhetett, mint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter és Takács Szabolcs, az Egyesült Államok magyar nagykövete, akik mind támogatásukról biztosították Izraelt. Hozzátette: mélyen megérintette a magyar emberek Izrael állam, az izraeli nép és a világ zsidó közösségei iránti őszinte támogatása. Azt írta: a támogatásnak ezt a szintjét nem érzi az Egyesült Államokban.

Bryan Leib úgy véli, ez a támogatás „a csúcson kezdődik”: Orbán Viktor miniszterelnök már a Hamász támadásának első hírére tweet-et küldött. Ebben határozottan elítélte a brutális támadást, és kiállt Izrael önvédelemhez való joga mellett. Azt írta, mindez üdítő, különösen akkor, amikor azt látja: az antiszemitizmus növekszik Amerikában, és amerikaiak ezrei vonultak az utcára, hogy támogassák a Hamászt.

Összefoglalva megállapította: zsidóként nagyobb biztonságban érezte magát Budapest utcáin sétálva, mint amikor hazatér Floridába. „Ez önmagában is szomorú helyzet az országom számára, és nem ma vagy holnap, hanem tegnap kellett volna változtatni rajta.”

„Soha nem fogom elfelejteni, hogy Magyarországon jártam, amikor a Teherán által támogatott Hamász terrorista csoport több mint ezer izraelit mészárolt le; soha nem fogom elfelejteni a szeretetet és támogatást, amelyet azoktól láttam és éreztem, akik akkor még teljesen idegenek voltak, és akikről tudom, hogy most életre szóló barátok és stratégiai partnerek lesznek” – írta a CASEPAC ügyvezető igazgatója.