Fotó: Jobbik Magyarországért Mozgalom Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

Jakab Péter „Ez a tévé hazudik” feliratú pólójában köszöntötte a Jobbik Facebook-oldalára feltöltött, majd onnan eltávolított videóban a nézőket.

„Emlékeztek még erre a pólóra? A HírTV után itt az ideje annak, hogy megmutassuk a TV2-ben is. Ebbe a tévébe nagyon nehezen lehet bekerülni, én több mint egy évvel ezelőtt jártam itt utoljára, most pedig, hogy kampányidőszak van, az ellenzéki sajtótájékoztatókról a Tények nevezetű hírcsárda úgy sem számol be, hogy egyébként a választási bizottság erre kötelezné őket. Magyarán ma a Tényekbe kétféle módon lehet bejutni: vagy úgy, hogy hazudnak rólunk, vagy úgy, ha személyesen megyünk. Hát akkor megyünk személyesen”

– mondta a videó elején az elszánt Jakab, majd megindult az épület felé.

– Elnézést, hova mennek? Hova mennek? – kérdezik a beengedő kapun átsikló, majd egy ajtón besurranó Jakab Pétertől és a magát országgyűlési képviselőnek nevező, videózó férfitól a döbbent biztonsági őrök.

Fotó: Jobbik Magyarországért Mozgalom Facebook-oldala (képernyőfotó)

Jakab azt mondja, műsorba mennek, és társával azt kérik, ne érjenek hozzájuk, nem nyúlhatnak hozzájuk, valamint leszögezik, nem mennek sehová.

Fotó: Jobbik Magyarországért Mozgalom Facebook-oldala (képernyőfotó), szerk.

Ezt követően egy férfi, akit a biztonsági őrök nevén neveznek, rosszul lett. Az egyik őr felszólít valakit: hívjanak mentőt.

– Ez önök miatt van, uram – mondja az őr, majd a Jobbik oldalán megszakadt az élő videó.

Az internet nem felejt: a demokrata.hu lementette a felvételt. Azóta a Jobbik egy másik felvételt is közzétett:

A Tények kedvéért…

Gepostet von Jobbik Magyarországért Mozgalom am Dienstag, 21. Mai 2019

Jakab Péter szerint a Fidesz tehet a férfi rosszullétéről

„Nagyon sajnáljuk, hogy amikor megérkeztünk, volt egy fiatalember, aki rosszul lett. Ő maga azt mondta, azt hitte, hogy terroristák érkeznek – én azt gondolom, ez is mutatja, hogy milyen szinten van a fideszes agymosás, milyen hatást vált ki a megannyi F. Hasszán és még ki tudja milyen agybutító videó, amit a kormányzat napi szinten propagál, és ennek bizony az a hatása, hogy ma nagyon sokan olyasmitől félnek, ami lehet, hogy valahol a tévében megtörtént, valahol látták, de nem Magyarországon.”

– mondta Jakab, miután távozott a TV2 székházából.

Gepostet von Jakab Péter am Dienstag, 21. Mai 2019