Mára nemcsak a Jobbik, hanem tízfős parlamenti frakciójának vezetését is elvesztette Jakab Péter. Bár a párt azt állítja, továbbra is számít rá, persze már nem vezetőként, de könnyen lehet, hogy Jakab elhagyja majd a pártot. Ön szerint Jakab kiléphet a Jobbik parlamenti frakciójából, és/vagy akár a pártból?

Hirdetés

– Jakab Péter párton és frakción belüli bukása nemcsak jelentős, hanem megalázó is volt. Érdemi szövetségesek nélkül az ő politikai karrierje a Jobbikon belül lényegében véget ért. Amit még megtehet, hogy a Jobbikon belül felkeresi a megmaradt szövetségeseit, és amikor úgy érzi, hogy mindenkit maga köré gyűjtött, akkor távozik többedmagával.

A parlamenti mandátum az egyetlen, ami még politikai és anyagi tőkét biztosít számára, ezt viszont az után is megtarthatja, hogy kilép a Jobbikból.

Minden jel szerint új pártot alapít, és „A Nép Pártján„ elnevezéssel már új Facebook-oldalt is indítottak. Ön szerint mi lehet a célja a pártalapítással? (Az interjú után derült ki: a Jobbik megtiltotta, hogy Jakab Péter saját arculattal kampányoljon.)

– „A Nép Pártján” szlogent június közepe óta használja aktívan a saját közösségi oldalán, és önmagát a nép egyszerű fiaként igyekszik reklámozni. Azzal pedig, hogy néhány napja már „A Nép Pártján„közösségi oldalt is elindította, világos jelét adja annak, hogy önálló brandépítésbe kezdett. Ugyan ez a brand ma még talán nem cseng ismerősen a nagyközönség számára, de arra alkalmas, hogy Jakab Péter a saját híveit egy kalap alá gyűjtse. Amennyiben pedig a brand kiépül, utána egy új pártba mindezt át tudja ültetni. Jakab Péter politikai túlélésének egyetlen záloga ugyanis egy új párt lenne, melyet talán nem is kellene a nulláról felépíteni. Hatékony szövetségi politikával, akár néhány, ma még jobbikos, de Jakab Péterhez hű alapszervezetet át tudna csábítani. Az új párt aligha lenne meghatározó, nagy szereplője az ellenzéki térfélnek, de néhány politikus, köztük Jakab Péter politikai és anyagi túlélését garantálni tudná.

A teljes interjú elolvasható az Origo oldalán, IDE kattintva!

Korábban írtuk