Hornung Ágnes közleménye szerint a kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülessen, és ehhez a lehető legtöbb támogatást nyújtsa, a fiatal párokat pedig arra bátorítsa, hogy ha késznek érzik magukat, ne halogassák a családalapítást.

Hirdetés

Kiemelte: a kormány családpolitikájának célja, hogy az élet minden fontos szakaszában segítse a gyermeket tervező és nevelő családokat, és a nehéz gazdasági helyzetben is erősítse a családok támogatását. Ennek érdekében 2024. január 1-jétől 11 millió forintra emelkedik a Babaváró kölcsön összege, melyet azok a házaspárok igényelhetnek, ahol a feleség elmúlt 18 éves és még nem töltötte be a 30. életévét – tette hozzá.

Az államtitkár kifejtette, a változtatás célja, hogy a korábbinál nagyobb támogatást kapjanak azok, akik 30 éves koruk előtt vállalnak gyermeket, ugyanis akkor van a legnagyobb esély testvér vagy testvérek megszületésére, ha az első gyermek minél korábban érkezik. A Babaváró kölcsön ezért még jobban kedvez majd azoknak, akik 30 éves koruk előtt vállalnak gyermeket.

Ugyanakkor a 30. évüket már betöltött várandós kismamák esetében is fennmarad egy 1 éves átmeneti időszak, így azok a házaspárok, ahol a feleség már elérte a 30., de még nem töltötte be a 41. életévét, és igazolják a legalább 12 hetes várandósságot, 2024. december 31-ig szintén igénybe vehetik a konstrukciót – magyarázta az államtitkár.

Hangsúlyozta: a kormány minden életszakaszban támogatja a gyermeket nevelőket, a Babaváró támogatás pedig ehhez teljes mértékben igazodik. Amennyiben a kölcsönkérelem benyújtása után 5 éven belül megérkezik az első gyermek, a törlesztőrészleteket három évig nem kell fizetni, és a kölcsön a teljes futamidőre végleg kamatmentessé válik.

A második gyermek érkezésével a törlesztés újabb 3 évre szünetel, és a tartozás 30 százalékát elengedi az állam. Ha megérkezik a harmadik gyermek is, akkor pedig a teljes fennmaradó hitel visszafizetése alól mentesül a család. A hitel törlesztőrészlete legfeljebb havi 51 ezer forint lehet, futamideje pedig 5 és 20 év között változhat – tette hozzá Hornung Ágnes.

A 2019 júliusában indult támogatást eddig több mint 233 ezer család vette igénybe, összesen csaknem 2270 milliárd forint a folyósított támogatások összege, és ez mintegy 144 ezer vágyott gyermek megszületéséhez járult hozzá – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk