Fotó: MTI, szerk.
Hirdetés

Azt írta: a Fidesz külügyekért is felelős alelnökeként Rómában találkozott Silvio Berlusconival, a Fidesz testvérpártja, a Forza Italia elnökével, Olaszország korábbi miniszterelnökével, a találkozó tényéről pedig a nyilvánosságot is tájékoztatta.

Ezt követően – idézte fel – Jávor Benedek, aki Karácsony Gergely megbízásából január 1-je óta képviseli Budapestet, a budapestieket Brüsszelben, „egy primitív, ocsmány üzenetet tett közzé”, amely Novák Katalin szerint méltatlan a főpolgármesterhez is.

Novák Katalin hivatkozott levelében arra, hogy kinevezése után Karácsony Gergely azt mondta, olyan főpolgármester szeretne lenni, aki azokat is képviseli, akik nem rá szavaztak.

„Én 24 éve Budapesten élek, és nem önre szavaztam. Joggal várom el tehát, hogy olyan embereket nevezzen ki felelős beosztásba, akik nem gyalázzák mások emberi méltóságát”

– írta a kormánypárti politikus.

Novák Katalin hozzátette: bízik benne, hogy a főpolgármester tájékozódik, levonja a következtetéseket, elhatárolódik „párttársa és személyes kinevezettje mocskolódó kijelentésétől”, és olyanokat bíz meg a jövőben a budapestiek képviseletével, akik nem gyűlöletet szítanak.

Jávor Benedek Novák Katalin keddi római látogatása apropóján eredetileg angol nyelvű twitterüzenetében azt írta, imádkozik, hogy ne legyen kavarodás a meghívókban, és Novák Katalin „nehogy véletlenül egy ungabungaparti közepén találja magát a keresztény családi értékekről szóló beszélgetés helyett”.

Nyílt levél Jávor Benedek méltatlan kijelentése kapcsán. Tisztelt Főpolgármester Úr! 2020. január 1-től, az Ön…

Gepostet von Novák Katalin am Mittwoch, 5. Februar 2020