Augusztustól SZÉP-kártyával vásárolhatjuk a kenyeret, a zsemlét, a kiflit, valamennyi pékárut és még sok mást. A kisebb boltok mellett a pékséghálózatok is arra törekednek, hogy minél több üzletükben elérhető legyen a SZÉP-kártyás fizetés. Azt mondják ez közös érdekük a vásárlókkal.

Hirdetés

„Vásárlás ösztönzőként hat, és hát értelemszerűen ebből fakadóan forgalomnövekedést is várunk, és bízunk benne, hogy a számokban is jelentkezni fog”

– mondta a Fornetti kereskedelmi igazgatója. A zöldségért és a gyümölcsért is lehet majd a fizetésen felüli juttatásból vásárolni. Vannak, akik ennek segítségével több dolgot rakhatnak a kosarukba, készpénzüket pedig másra fordíthatják – hangzott el a közmédia híradójában.

Tavaly már lehetett SZÉP-kártyával fizetni a hideg élelmiszerért. A vásárlók akkor öt hónapig használhatták erre a célra a cafeteriájukat. Az akció népszerűségét mutatja, hogy akkor 41,5 milliárd forintnyi összeget költöttek így el élelmiszerre.

Ebben az időszakban több mint 8500 új üzlet lett SZÉP-kártya elfogadóhely, és a munkáltatók is szívesen döntöttek a kedvező adózású juttatás mellett.

Erre pedig augusztus elsejétől december 31-ig ismét lehetőségük lesz. A SZÉP-kártyákat újra fel lehet majd használni az élelmiszerboltokban és vegyeskereskedésekben, húsboltokban, a zöldségeseknél és a pékségekben is.

Szinte bármilyen hideg élelmiszert vásárolhatunk majd SZÉP-kártyával, ez alól csak a szeszes italok, a dohány- és dohánypótló termékek lesznek kivételek. A munkáltatók pedig az eddigi 450 ezer forintos kereten felül további 200 ezer forint pluszforrást tölthetnek fel munkavállalóik kártyáira.

„A munkavállalók számára egy népszerű költési terület ez, és hogy ha egy munkáltató abban gondolkodik, hogy milyen módon tudna több juttatást adni a bér mellett a munkatársainak majd a második fél évben, akkor mindenképpen érdemes figyelembe venni”

– mondta Fata László cafeteria szakértő.

Jelenleg 120 milliárd forint áll rendelkezésre a SZÉP-kártyákon.

A cafeteria összegének megemelése és a felhasználási lehetőség kibővítése a szakemberek szerint jelentősen növelni fogja a családok vásárlóerejét. Az intézkedés várhatóan növeli a fogyasztást, ösztönzi a beruházásokat, segíti az élelmiszeripart, ami összességében hozzájárul a GDP növekedéséhez is – olvasható a hirado.hu cikkében.

Korábban írtuk