Múlt hétfőn derült ki a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola férfi pedagógiai asszisztenséről hogy egy videóban azzal kérkedett: egy 15 éves fiú diák a szeretője – emlékeztetett cikkében az Origó. A portál megjegyezte, hogy az illető egy másik felvételen arról is beszélt, hogy „hajtanak rá a 14 évesek”. Továbbá a videóiban kifejtette: nem követ el törvénytelenséget, ha 14 éven felüliekkel kezd viszonyt.

Hirdetés

Ezután a liberális aktivistákra jellemző módon a jogait hangsúlyozta, azonban a iskolai dolgozóként felmerülő kötelezettségeiről – a gyermekek jólétének és fejlődésének biztosítása – már hallgatott. Sőt, a közösségi médiában felnőtteknek szánt erotikus videóihoz diákok is hozzáférhettek. A férfiról egészen bizarr történetek is előkerültek, ezek közül talán az volt a legenyhébb, amikor azzal dicsekedett, hogy mintegy „b…zi Toldi Miklósként” állította meg a Nagykörút forgalmát.

Az Origó felhívta a figyelmet, hogy miközben a Magyar Helsinki Bizottság igyekezett elhatárolódni a pedagógus asszisztenstől (vagy legalábbis úgy tett), vannak erősen arra utaló jelek, hogy a férfinak közvetlen és igen jó kapcsolata lehet a Soros-szervezettel. Mint írták, erről tanúskodik az egyik Youtube-csatornájára feltöltött videó, amelyen a 2009-es budapesti melegfelvonulást örökítette meg. A videón 5:47-tól látható egy interjú Léderer Andrással, aki jelenleg a Magyar Helsinki Bizottság főmunkatársa. A Soros-aktivista láthatóan kötetlenül beszélget a pedagógiai asszisztenssel, úgy tűnik, elég jól ismerik egymást.

Megjegyzendő, hogy Léderer ebben az időszakban még SZDSZ-es politikusként volt jelen a közéletben. 2002-ben lépett be a liberális pártba, 2003-tól az SZDSZ Új Generáció ügyvivője, alelnöke, majd elnöke lett. Ez a liberális politikai alakulat ifjúsági szervezete volt. A párt lebőgése a 2009-es európai parlamenti választásokon szétverte az SZDSZ Új Generációt is, így előbb onnan, majd a pártból is távozott. 2015 őszén csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjához – olvasható a Soros-szervezet honlapján található bemutatkozásában. Léderer a pedagógiai asszisztensnek a 2008-as melegfelvonulásról készült videójában is felbukkan Horn Gábor SZDSZ-es politikus oldalán. (A jelenet 3:05-től látható).

Korábban írtuk

A pedagógiai asszisztens egy hete töltötte fel a TikTok-ra azt a videót, amelyen tényként állította, hogy egy 15 éves fiú diákkal van szexuális kapcsolata, és arról győzködte a közönségét, hogy mindez teljesen normális. Más videóiból az is kiderült, hogy engedély nélkül tartott szexuális felvilágosító órát alsós diákoknak, de nyilvánosságra került az is, hogy öngyilkosságra buzdító videót tett közzé a közösségimédia-oldalán, ráadásul a felvételt gyermekek is láthatták. 

A pedagógus asszisztenst szexuális visszaélés gyanújával és kiskorú veszélyeztetése miatt is feljelentették, ellene a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gyermekpornográfia gyanújával indított nyomozást.

Péntek reggel kiszállt a rendőrség a pedagógiai asszisztens lakására, ezután pedig a rendőrség közleményt adott ki, amiben jelezték: „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen gyermekpornográfia bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az ügyben a KR NNI feljelentés alapján rendelt el nyomozást, melynek keretében a mai napon kutatást hajtott végre egy 39 éves budapesti lakosnál. Ennek során a nyomozók lefoglaltak számítástechnikai és informatikai eszközöket, valamint számos adathordozót.”