Fotó: Kunhalmi Ágnes (Facebook)
Bíró László – Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter között – a baloldal akkori vezéreivel 2020-ban
Hirdetés

Bíró László azzal szerzett magának országos hírnevet, hogy a sajtó beszámolt korábbi, antiszemita hangvételű Facebook-kommentjeiről. Egyszer például azt írta, „A hazai wellness szálók vendégeit látom. Itt Tarcalon van egy 4 és egy lölő féle 5 csillagos szálloda. Tele lengyellel, orosszal, izraelivel! A kutyám majd megveszik amikor a tetűcsúzdások elmennek a házelőtt!

Nos, úgy tűnik, a hasonló gondolkodásmód ellenére Bíró nem szimpatizál a Jobbik új elnökével, Gyöngyösi Mártonnal, akinek legismertebb tette az volt parlamenti képviselőként, hogy 2012-ben szerette volna felmérni a „bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot” jelentő zsidó származású embereket az Országgyűlésben és a kormányban.

„Több tiszteletet a tagságnak, több tiszteletet azoknak, akik a végeken dolgoznak! Mert ha ők nem lennének, ti nem vennétek fel a milliós fizetéseteket havonta, és nem dőzsölnétek a párt pénzéből” – írta mostani bejegyzésében Bíró, aki szerint „a tisztelet és az egymás iránti kiállás, a szolidaritás is kihalt a vezetésből”.

„Mégis milyen vezetés az, ahol egy gazdasági válság elején, az elszabaduló élelmiszerárak, a kifizethetetlen számlák és az egyre romló forint idején ti azzal voltatok elfoglalva, hogy Jakab Pétert a Jobbik elnökét leszedjétek először a párt éléről, majd a frakcióvezetésről” – folytatta Bíró László. „Átadtátok azt az embert, aki a haláltól és a teljes megsemmisüléstől mentette meg a pártot, amikor Gyöngyösi Márton vezetésével az európai uniós választáson 6 százalékot értünk el. Szégyennel tölt el, amikor azt látom, hogy ti a tévében és a médiában, a fideszes narratívát követve, őt egy más személy által irányítható embernek állítjátok be. Azt a személyt, aki ha kell, kendőzetlenül Orbán Viktor szemébe mondja azt, amit itt vidéken mi is gondolunk róla. Azt a személyt, aki a ti kampányotokban is felszántotta a vidéket, és azóta is fáradhatatlanul dolgozik értünk. Akit itt vidéken az emberek szeretnek, sőt sokaknak az egyetlen reményt jelenti. Ti pedig, ahogy lehetett, a pénzért és önös érdekekért hátba szúrtátok. Ti már rég nem azt nézitek, mire lenne szüksége a pártnak, hanem azt, hogyan tudjátok magatokat rövid időn belül jól megszedni. Méltatlanná váltatok arra, hogy a parlamentben üljetek, és méltatlanná váltatok a szavazók és a mi bizalmunkra is.

Korábban írtuk

Bíró szerint Gyöngyösinek nem sikerült konszolidálni a helyzetet a pártban, ebbe három hét alatt belebukott, ezért le kellene mondania, hiszen nem tartotta a szavát és „elárulta” a közösségüket.

„Az elmúlt hetek történései jól bizonyítják, hogy alkalmatlanok vagytok a nép képviseletére, ezért a legjobb amit tehettek, hogy a listás mandátumotokat átadjátok azoknak, akik erre rá is szolgáltak és a Fideszt helyben megszorongatták már: Kálló Gergely, dr. Szabó Ervin, dr. Steinmetz Ádám, Csányi Tamás” – írta Bíró a bejegyzésben.