Közölték, bár az igénylők köréből kiszorulnak azok, akik egyáltalán nem terveznek gyermeket, vagy nem bővítenék tovább családjukat, a maximális hitelösszeg megállapításánál már pozitívum, hogy a vállalt gyermekek mellett a meglévőket is figyelembe veszik.

Hirdetés

A közlemény idézi a csoporthoz tartozó Credipass hitelközvetítő magyarországi vezetőjét, Fülöp Krisztiánt, aki elmondta: jó hír, hogy az ingatlanoknál nem terveznek jelentős változásokat az eddigiekhez képest, sőt, az első lakásvásárlás lehetőségét nyitottabban kezelné a rendszer. Hozzátette, mivel sok apró részlet változik, érdemes pénzügyi szakértő segítségét igénybe venniük az ügyfeleknek.

A kölcsönhöz kapcsolódó változások közül három pontot emeltek ki a Credipass szakértői: a türelmi időről kiderült, hogy nem választható opcióként szerepel, tehát az első 12 hónapban mindenképpen csak kamatfizetés történhet. Ennek következtében a jövedelem terhelhetőségnél a második évtől aktuális, vagyis már a tőkét is tartalmazó havi részletet kell figyelembe venni, így, ha a maximális futamidőt alapján számolnak, akkor az olyan, mintha 24 évre venné fel a kölcsönt az igénylő.

A tervezet korlátozza a bankok által felszámítható költségeket is, e szerint legfeljebb a kölcsönösszeg 0,75 százalékának megfelelő, de maximum 300 ezer forint folyósítási díj számítható fel, és legfeljebb 1 százalék előtörlesztési díj alkalmazható.

Korábban írtuk

Változások lesznek a büntetőkamatoknál is: amennyiben az elvárt határidőn belül a pár nem, vagy csak részben teljesíti a gyermekvállalást, úgy a határidő lejárta után megszűnik a kamattámogatás, ezen felül az igénylőknek arra is készülniük kell, hogy a rendeletben meghatározott büntetés összegét 120 napon belül be kell fizetniük.

Fontos változás, hogy használt és új ingatlan vásárlásánál is az igénylés feltétele lesz a 2 éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszony megléte, legfeljebb 30 nap megszakítással. A szabályozásban az is új elem, hogy a hiányosan benyújtott kérelmeknél hiánypótlásra van lehetősége az igénylőknek, amelyre a felhívást követően 10 munkanap áll majd rendelkezésre. A közlemény szerint az is jó hír, hogy a még meg nem született, de legalább 12 hetes magzat már vállalt gyermeknek számít, így beleszámít a tartozáselengedésbe is.