Hirdetés

Zsigó Róbert közölte: az idei költségvetésben két és félszer annyi támogatás biztosítottak a családok számára, mint 2010-ben, jövőre pedig már 3500 milliárd forintnyi összeg, vagyis a GDP 6,2 százaléka áll majd rendelkezésre.

„A családbarát fordulat nélkül tíz év alatt 123 ezer gyermekkel kevesebb született volna. Huszonöt éve nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv, mint most” – emelte ki a politikus.

Zsigó Róbert felidézte: idén emelkedett a gyed és a gyod, miközben a bruttó fizetés 70 százalékáról a 100 százalékára növelték a csed összegét, valamint elindították „minden idők legnagyobb” otthonteremtési programját, amelyben nemcsak az új lakások építését, hanem a régiek felújítását is támogatják.

Korábban írtuk