Az ajándékokat elsősorban megtakarításból és jövedelemből vásárolják, a hitelből való költekezésre szinte senki nem készül a magyar társadalom karácsonyi fogyasztási szokásait vizsgáló felmérés alapján. Az ajándékozók 52 százaléka 10 és 50 ezer forint közötti összeget költ a meglepetésekre. A válaszadók 20 százaléka jelezte, hogy idén nem vesz ajándékot.

Hirdetés

Kortól, nemtől és lakhelytől függetlenül szinte hasonló az ajándékozási kedv. Kivételt jelentenek a 60 év felettiek, akik körében az ajándékozási kedv már csupán 68 százalékos. Azoknak, akik készülnek ajándékot venni, 52 százaléka 10 és 50 ezer forint között költ erre az alkalomra. Egyötödük, 21 százalékuk ennél is többet, 50 és 100 ezer forint közötti összeget, a társadalom 11 százaléka pedig 10 ezer forintnál kevesebbet tervez költeni. A megkérdezettek 11 százaléka 100 ezer forintnál is többet szán ajándékvásárlásra – sorolták.

Jelentős eltérés a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében tapasztalható, akiknek 26 százaléka költ 50 és 100 ezer forint közötti, 17 százalékuk pedig 100 ezer forint feletti összeget – fűzték hozzá. A magyarok 40 százaléka megtakarításait is felhasználja a karácsonyi vásárlás során, többségük, 58 százalékuk azonban csak aktuális jövedelméből tervezi az ünnepi költekezést.

Mindössze a magyarok 1 százaléka jelezte, hogy ünnepi kiadásait hitelből tervezi finanszírozni – derül ki a kutatásból. A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása december 4-6. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

Korábban írtuk