Tordai Csaba egyelőre hallgat arról a házkutatásról, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban tartott az ügyvédi irodájában. Bár Karácsony Gergely jogi főtanácsadójához az ügyvédi e-mail-címére és a fővárosi önkormányzat sajtóosztályán keresztül is eljuttatta kérdéseit a Magyar Nemzet, egyik csatornán sem érkezett válasz.

Hirdetés

Egy budapesti ügyvédi irodában foglaltak le bizonyítékokat

A lap emlékeztet, egy V. kerületi „Itt lakunk” nevű csoport bejegyzéséből derült ki, hogy múlt csütörtökön, a késő esti órákban jelentek meg a NAV emberei házkutatást tartani a Vécsey utca 4. szám alatt, amely címen az interneten elérhető címkeresők szerint Tordai Csaba ügyvédi irodáját is bejegyezték.

Az értesülés alapján az adóhatóságnál érdeklődött a Magyar Nemzet, ahol megerősítették a házkutatás tényét. Mint írták, a „NAV munkatársai büntetőeljárás keretében, adományládákba gyűjtött mikroadományokkal összefüggésben kutattak és foglaltak le bizonyítékokat egy budapesti ügyvédi irodában.”

A Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzet megkeresésére azt közölte,

„a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban az adónyomozók halaszthatatlan eljárási cselekményként végeztek kutatást egy budapesti ügyvédi irodában. A kutatás és lefoglalás ügyész részvételével zajlott, tekintettel arra, hogy a büntetőeljárási törvény alapján az ügyvédi irodában tartott kutatáson ügyész jelenléte kötelező.”

A nyomozó hatóság a kutatás eredményeként biztosított bizonyítási eszközöket őrzésbe vette, a Fővárosi Főügyészség pedig – a törvényi előírásoknak megfelelően – soron kívül indítványt tett a lefoglalásukra, az annak elrendelésére illetékes bíróságnál.

A válaszokból egyértelmű, hogy az eljárást Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom botrányos, félmilliárdos adománygyűjtésével kapcsolatban zajló nyomozás részeként hajtották végre Tordai Csaba ügyvédi irodájában. Minden jel arra utal tehát, hogy Tordai valamilyen formában érintett volt az adománygyűjtés folyamatában.

Külföldi pénznemben érkeztek az „adományok”

Ismert, az ügyben költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása gyanújával indult nyomozás. A botrány azt követően robbant ki, hogy feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ (NIK) jelentését, amelyet a tavalyi országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról készítettek.

A beszámolóból egyebek mellett kiderült, hogy Karácsony Gergely párbeszédes párttársa, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom számlájára. A pénzek több mint négyötöde külföldi pénznemben, euróban és fontban érkezett a mozgalomhoz.

Az üggyel összefüggésben Karácsonyék részéről számos egymásnak ellentmondó nyilatkozat hangzott el, mára azonban gyakorlatilag egyértelművé vált, hogy mikroadományokról szó sem lehetett. Már csak azért sem mert az OTP vizsgálata során megállapítást nyert, hogy a pénzintézetbe bevitt bankjegyek jórészt újak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak voltak.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk