„Onnan lehet tudni, hogy a kormány kifogy az észérvekből, hogy hadrendbe állítják a hazug propagandát. Mint most, a Budapest-bérlet ügyében. A négy éve elkezdett Budapest-ellenes politikát 2024-ben újratöltik. De Budapest ellenáll”

Hirdetés

– írta Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely, az Index birtokába került levelezésre reagálva, amely szerint a főpolgármester nem mondott igazat korábban.

Draskovics Tibor, a Gyurcsány-kormány volt pénzügyminisztere, jelenleg a BKK igazgatósági elnöke és Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója közötti levelezésből kiderül: a 2020 óta változatlan, évi 7,4 milliárd forintos összeg helyett a Lázár János vezette minisztérium utolsó ajánlata 8,6 milliárd forint volt. Ezt a főváros és a BKK nem fogadta el, így december 31-én a szerződések lejártak, a fővárosi önkormányzat ezzel elveszítette jogát a HÉV és az agglomerációs Volánbusz-járatok menetrendjének alakítására, és megszűnt a közös Budapest-bérlet jogi alapja.

A levelezésből úgy tűnik: a főváros tudatosan döntött a megállapodás helyett az együttműködés felszámolása mellett, ami miatt Karácsony Gergely főpolgármester rögtön a kormányt hibáztatta.

Az ügy további részleteiről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet oldalán olvashatnak.

Korábban írtuk