Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, szerk., archív
Hirdetés

A politikus kiemelte, nincs olyan központi elvárás, utasítás, amelyet nem tartottak volna be. Minden óvintézkedést megtettek, szigorú szabályokat vezettek be még azt megelőzően, hogy azokat kötelezően elvárták volna – tette hozzá.

A főpolgármester közölte, a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztálya szerdán több időotthonban ellenőrzést tartott, és ezek szerint, leszámítva azt, hogy bizonyos helyeken védőeszközökben átmeneti készlethiány van, mindent rendben találtak. Ahol hiány tapasztaltak, ott még szerdán pótolják a védőeszközöket – mondta.

Karácsony Gergely jelezte azt is, hogy idősotthonokkal kapcsolatosan a napokban olyan újságcikkek jelentek meg, amelyekben teljesen abszurd valótlan állításokat szerepeltek, és ezért perelni fognak.

A főpolgármester kérdésekre válaszolva szólt arról is, nem tudni, hogy került be a fertőzés a fővárosi önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthonába, de – mint fogalmazott – „erős a félelem”, hogy kórházból érkezett a fertőzés. Ugyanis a bentlakók rendszeres kerülnek betegség miatt kórházba, és nem tudni, hogy fertőzötten kerülnek-e vissza – jegyezte meg.

Karácsony Gergely közölte, a megelőzés érdekében utasították az intézményvezetőket, hogy a kórházból visszaérkezett időseket a lappangási időre különítsék el.

Szólt arról is: több helyen biztosították annak a lehetőségét, hogy az ott dolgozók bent lakjanak az idősek otthonában, és 100 ezer forintos céljuttatást is kapnak a frontvonalban lévő szociális dolgozók.

A főpolgármester közölte azt is, hogy a Pesti Úti Idősek Otthonába történt első tesztelésen az ott dolgozók nagyjából 5-6 százalékánál lett pozitív az eredmény a koronavírus-teszten.

Mint mondta: a főváros népszerű helyszíneinek a hosszú hétvégén történő esetleges lezárásával kapcsolatban megvárják a kormány korlátozásokról rendelkező döntését.