A Fővárosi Önkormányzat antigéntesztek beszerzését jelentette be, és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kijelentette, hogy az antigén gyorstesztek ugyanolyan megbízhatóak, mint a PCR-tesztek – kezdi közleményét a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Hirdetés

„Ez azonban óriási tévedés és szakmailag teljesen megalapozatlan”

– szögezik le.

„Az antigén tesztek ugyanis nem váltják ki a PCR-vizsgálatokat, és nem használhatóak tömeges, közösségi szűrésre sem, mivel azok szervezetében, akik tünetmentesek vagy még csak enyhe tüneteket produkálnak, csak kis mennyiségben van jelen a vírus, így az ő esetükben a gyorsteszt nagy valószínűséggel fals negatív eredményt mutat majd. Tehát az adott személy megnyugszik, hogy nem kapta el a vírust, közben pedig megfertőzi a környezetét” – ismertetik.

Korábban írtuk

„Az antigén teszt használata a középsúlyos és súlyos tüneteket mutató pácienseknél javasolt, mivel a megbetegedés mértéke összefügg azzal, hogy mennyi vírus van a légúti váladékban. Az antigén teszteknél nagyobb mennyiségű vírus és azon belül az antigén (vírusfehérje) jelenléte szükséges ahhoz, hogy ki lehessen mutatni a fertőzést. A két teszt nem összehasonlítható egymással, ezért is készült külön eljárásrend az egészségügyi szolgáltatók részére” – zárul a közlemény.