Fotó: youtube.com (képernyőfotó, archív)
Hirdetés

Azóta kiderült, hogy államilag elismert nyelvvizsgája nincs, mindössze lektorátusi igazolással kezdhette meg soha be nem fejezett doktori képzését, ami alapján később, élve a megelőlegezett bizalommal, hat éven át adjunktusként taníthatott tudományos cím és nyelvtudás nélkül – emlékeztet a cikk.

A főpolgármester úgy kezdte meg 2007-ben az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében a doktori képzést (PhD), hogy államilag elismert, akkreditált nyelvvizsgával nem rendelkezett.

A lektorátusi papír ugyanis nem feleltethető meg egy klasszikus középfokú bizonyítványnak, amit az egyetemek szabályzatai kimeneti követelményként előírnak.

„Nem akkreditált nyelvvizsgát – az úgynevezett lektorátusi vizsgát – nem lehet a diploma kiadásához elfogadni, mivel a lektorátusi vizsgák soha nem voltak állami vagy államilag elismert nyelvvizsgák” – olvasható az Oktatási Hivatal honlapján.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk