Karácsony Gergely azt állítja, hogy csak közös listás indulás esetén lesz miniszterelnök-jelölt.


Fotó: MTI, illusztráció

A Párbeszéd társelnöke egy hétfői háttérbeszélgetésen azt mondta, arra készül, hogy februárra megvalósul az összefogás, ezért vészforgatókönyvet nem készít, a DK csatlakozására pedig az utolsó lehetséges pillanatig kész várni.

A politikus az eseményen arról beszélt, hogy az utóbbi időszakban az ellenzéki pártok egy része kezdte „elengedni” a 2018-as választást. Számukra nem az az elsődleges kérdés, hogy van-e esélye egy ellenzéki fordulatnak, sőt még az sem érdekel senkit, hogy ha a Fidesz nyer, akkor milyen többsége lesz – tette hozzá. Ehelyett kezdtek arra felkészülni, hogy egy újabb választási vereségből ki tud felállni – fogalmazott.
    
A zuglói polgármester kijelentette, ők viszont úgy érezték, hogy nem lehet lemondani a jövő évi választásról. Indoklása szerint olyan sok a bizonytalan, hogy akár nyerni is tudnának, de azt semmiképpen nem tartja jónak, ha arra rendezkednek be, hogy „beárazzanak” egy választási kudarcot.
    
Azzal egyáltalán nem értett egyet, hogy elég ha az egyéni körzetekben való koordinált indulásról megállapodnak. Szavai szerint ha ebben a formában vágnának neki a választásnak, akkor hat baloldali ellenzéki lista lenne, amelyek közül három vagy négy nem érné el a parlamenti küszöböt és a rengeteg elvesztegetett listás szavazat mellett sok egyéni körzetet is veszítenének.
    
Az összefogás nem garantálja a választási győzelmet, de szükséges feltétel – szögezte le. A Párbeszéd ezért tért vissza ehhez a korábbi álláspontjához és úgy látják, hogy ez az együttműködés még kialakítható – tette hozzá.
    
Az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok támogatják a közös listát, a DK és az Együtt nem, de a jelöltállítás februárban indul, ezért közjogi értelemben addig nem kell eldönteni ezt a kérdést – hangsúlyozta a társelnök.
    
A DK-nak politikai érdeke a külön listás indulás, mert egy „időmérő edzésként” tekintenek a mostani választásra – fogalmazott. Eközben viszont az ő szavazóik pártolják leginkább a közös listát, ezért ez a kérdés még nem dőlt el – vélte. A komolyan vehető felmérésekben a DK öt-hat százalékon áll, ezért az sem egyértelmű, hogy képesek-e megugrani a parlamenti küszöböt – tette hozzá.
    
Karácsony Gergely megjegyezte, hogy a DK-ra az utolsó pillanatig várni kell, mert ha azt érzik, hogy a csatlakozás a politikai érdekük, akkor nem maradnak ki. Hozzátette, hogy még az Együtt részvételében is bizakodik, de az ő csatlakozásukat kevésbé látja valószínűnek.
    
Ha nem jön létre az összefogás, akkor újra kell gondolni a kérdést, mert csak „egy közös listás indulás esetén vagyok miniszterelnök-jelölt” – nyomatékosított. Hozzátette, hogy egy olyan listához, „amelyiken az van, hogy Magyar Szocialista Párt, ahhoz én nem kellek”. Ha az MSZP önállóan akar bejutni a parlamentbe, a saját listájával, az egy szuper ötlet, de ezt egy szocialista vezetőnek kell megoldania – közölte.
    
Ha az ellenzék korrigálja a politikai stratégiáját, akkor meg lehet nyerni a választást – vélte a politikus. A baloldal szempontjából lényeges elemnek nevezte a felmérésekben visszaeső Jobbik „mélyrepülését”. Kiemelte, hogy kiélezett helyzetben a baloldaliak hajlamosak a Jobbikra szavazni, de ennek a fordítottja is igaz, mert a teljes ellenzéki tábor kezd átalakulni, háttérbe szorulnak a pártkötődések és a Fidesszel szembeni megoldás keresése kerül előtérbe.

(MTI)