Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc nemcsak érdekszövetségben, de jó viszonyban is van egymással a magyarok 59 százaléka szerint. Mindössze a választók egynyolcada (12 százalék) gondolja azt, hogy a volt miniszterelnök és a kormányfőaspiráns között rossz viszony lenne. Azt, hogy ez a kapcsolat „kifejezetten rossz” lenne, csak a megkérdezettek két százaléka gondolta, ugyanakkor négyből egy ember (25 százalék) szerint „nagyon jó” a kapcsolatuk – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Ezek az eredmények vélhetően annak is köszönhetők, hogy Karácsony Gergelyről egyre többen tudják: Gyurcsány Ferenc egykori kormányát tanácsadóként segítette, a Gyurcsány-ellenes LMP-ből kilépett azért, hogy a volt miniszterelnökkel közös listán szerepeljen, 2018-ban az MSZP és a DK közös jelöltjeinek volt a miniszterelnök-jelöltje, főpolgármesterként pedig Gyurcsány Ferenc embereit ültette fontos budapesti pozíciókba.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE KATTINTVA!

Korábban írtuk