Fotó: Szijjártó Péter, Facebook
Hirdetés

A tárcavezető vasárnapi Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „ma délután viszont telefonon tárgyaltam Katar külügyi államminiszterével, Soltan Bin Saad Al-Muraikhi kollégával, akivel áttekintettük a regionális biztonsági helyzetet. Elmondtam a kollégának, hogy öt részben magyar állampolgárságú személyről tudunk, akik jelenleg is fogságban vannak és kértem tőle, hogy segítsenek a kiszabadításukban”.

Szijjártó Péter közölte: Katari kollégája méltatta a kétoldalú kapcsolatainkat és ígéretet tett, hogy közbenjárnak a magyar túszok kiszabadítása érdekében.

„A túszul ejtett személyek neveit átadtuk, s Soltan Bin Saad Al-Muraikhi arról biztosított, hogy amint értékelhető információval rendelkeznek, azt azonnal a rendelkezésünkre bocsátják. Hálásak vagyunk Katarnak és a katari kormánynak a segítségért” – olvasható a bejegyzésben.

Korábban írtuk