Ez annál is inkább szükséges, mert az elmúlt időszakban a nyugati és középső országrészben a folyókon levonult árhullám miatt jelentős méretű szúnyogtenyésző helyek jöttek létre – tartalmazza a közlemény.

Hirdetés

A vízpartokon a szúnyogok tömeges jelenléte érzékelhető, szaporodásukat a meleg időjárás is segíti – tették hozzá.

Mint írták: a következő napokban a földön járműről permeteznek Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala vármegyében, a Duna mentén Komárom térségében, a főváros szúnyogártalommal érintett kerületeiben, a Csepel-sziget és környékének településein, valamint Dunaújváros, Baja és Mohács térségében.

A jelentős ártalomra tekintettel az országos tisztifőorvos ideiglenes engedélyével a leginkább érintett szigetközi településeken légi kémiai kezelések is lesznek – fűzték hozzá.

Korábban írtuk

A közlés szerint a szakemberek továbbra is folyamatosan megfigyelik az árterületeken lévő tenyészőhelyeket. A felderítések alapján jelölik ki a biológiai lárvagyérítés helyszíneit.

Végül felhívták a figyelmet arra, hogy a lakosság is sokat tehet a szúnyogértalom csökkentése érdekében, azzal, hogy rendszeresen kiüríti a ház körül található vízzel telt edényeket, hordókat, játékokat.

Ugyanis számos faj kifejezetten emberközeli életmódot folytat – olvasható az OKF közleményében.