Hirdetés

Keresztes László Lóránt (LMP) arról beszélt, hogy a kormány egy olyan politikai döntést hozott, amely szerint mindenben kiszolgálják a távol-keleti akkumulátorgyárakat. Az elmúlt hónapokban rengeteg megdöbbentő döntést hoztak ennek érdekében, miközben a kritikákat figyelmen kívül hagyják, pedig az akkumulátorgyártás nem környezetbarát – jelentette ki.

Úgy vélte, a kormánynak nincsenek érvei, és mindenkit ellenségnek tekint, aki fel akarja emelni a szavát a természeti kincsek védelmében. Ha a kormánynak lenne igaza, nem vonakodna megkérdezni az embereket egy-egy újabb ilyen beruházás előtt – hangsúlyozta.

Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy válaszolt, hogy nagyon fontos a párbeszéd és az egyeztetés a helyieket érintő kérdésekben. A kormány komolyan gondolja, hogy az összes beruházás esetében be kell tartani az előírásokat – jelentette ki.

Kiemelte: lényeges, hogy Magyarország részt vegyen a technológiai versenyben a járműiparban. Sok más uniós tagállamban is sorra létesülnek akkumulátorgyárak – mutatott rá. Hozzátette: úgy tűnik, az egész világ részt vesz ebben a technológiai versenyben.

Korábban írtuk