Hozzátette: a költségvetés biztosítja a 13. havi nyugdíjak kifizetéséhez szükséges 520,5 milliárd forintot, így a februári ellátással együtt összesen 1041 milliárd forintot fordítunk a nyugdíjakra.

Hirdetés

Hozzáfűzte, a nyugdíjasok februárban átlagosan 460 ezer forintot kapnak kézhez.

Emlékeztetett: a kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét. „Ezt be is tartottuk, hiszen a nyugdíjak összegét 2010 óta közel több mint a kétszeresére emeltük, vásárlóerejüket pedig 20 százalékkal javítottuk” – hangsúlyozta a miniszter.

„Tavaly 18,5 százalékkal emeltük a nyugdíjakat, idén további 6 százalékkal” – hívta fel a figyelmet Varga Mihály.

Korábban írtuk