A besztercebányai megyében lévő, mintegy hatszáz fős, többségében magyarok lakta település római katolikus templomában tartott ünnepségen a nemzetpolitikai államtitkár az anyanyelv és az identitás megőrzéséről, illetve a magyar kormány által a külhoni magyar oktatási intézményeknek nyújtott segítségről és ez utóbbinak kézzelfogható eredményeiről beszélt.

Hirdetés

Potápi Árpád János kijelentette: jelképes üzenete van annak, amikor mi, magyarok jelentős napjainkat az egyház terében ünnepeljük. A mostani templomi tanévnyitó azt üzeni, hogy két kincsünk van, magyarságunk és a keresztény hitünk, létünk – tette hozzá, kiemelve, ezt a kettőt elválasztani szinte lehetetlen. Megjegyezte, ez egyidejűleg példamutatás is minden magyar számára, arra, hogy életünkkel és döntéseinkkel felelősséggel tartozunk.

A nemzetpolitikai államtitkár beszédében köszönetet mondott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségnek (SZMPSZ) azért, hogy kiveszi a részét abból, hogy a magyarság példamutatóan legyen jelen a Felvidék életében. Mint mondta: a felvidéki magyarság és a magyar pedagógusok biztosítják a szülőföldön való megmaradás egyik megkerülhetetlen alapját, az anyanyelv értékeinek megőrzését és átadását nemzedékről nemzedékre.

Potápi Árpád János rámutatott: a tanév megkezdésekor mindenki hajlamos a legjobbat várni, azonban az elkövetkező hónapokat sok körülmény beárnyékolhatja. „Ezek ellen alapvetően két tényezőre van szükségünk, biztonságra és folytonosságra” – jelentette ki az államtitkár, hozzáfűzve: Magyarország kormánya elkötelezte magát, hogy a megkezdett programokat és feladatokat végig viszi és az elmúlt 12 esztendőhöz hasonlóan folytatja az együttműködést.

Korábban írtuk

A nemzetpolitikai államtitkár a külhoni magyar oktatási intézményeknek nyújtott segítségről szólva hangsúlyozta: ezek a támogatások a Kárpát-medencében 300 ezer magyar gyermeknek teszik elérhetővé a minőségi anyanyelvű oktatást. Kifejtette: a még zajló óvodaprogramprogram keretében csaknem ezer óvoda felújítására, kialakítására került és kerül sor, Kárpát-medence-szerte pedig 50 magyar középiskola, kollégium, szakkollégium, illetve 8 külhoni magyar felsőoktatási intézmény működéséhez nyújtanak állandó támogatást. „A bölcsődétől a felsőoktatásig támogatjuk a külhoni magyar oktatási intézményhálózatot” – összegezte Potápi Árpád János.

A nemzetpolitikai államtitkár rámutatott: a nehézségek ellenére bizakodásra van ok, hiszen a Felvidéken az idei tanévben 3675 gyermek kezdi meg az első osztályt, ami az elmúlt évek adataival összehasonlítva azt mutatja, hogy évről évre nő a felvidéki magyar iskolások létszáma.