Novák Katalin a közzétett videóban azt mondta, hogy az önkormányzati vagy egyházi fenntartók január 27-től február 26-ig adhatják be a pályázatokat. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege 20 millió, maximális összege 600 millió forint.

Hirdetés

A támogatással Pest megyében több száz bölcsődei férőhely jöhet létre – tette hozzá. A miniszter kiemelte, hogy a kormány az elmúlt években 170 milliárd forinttal támogatta a bölcsődei férőhelyek bővítését, aminek eredményeként jelenleg másfélszer annyi hely van, mint 2010-ben.

A kormány a kisgyermekes családok helyzetének javítását szolgáló férőhelybővítés mellett folyamatosan növeli a bölcsődei dolgozók elismerését, és a bölcsődei finanszírozást is évről évre emeli – mondta Novák Katalin.

Korábban írtuk