Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága ma nyilvánosságra hozta a baloldal külföldről történő finanszírozását vizsgáló titkosszolgálati jelentés – minősítés alól feloldott – főbb megállapításait.

A dokumentumból kiderül, hogy a Márki-Zay Péter által beismert 1,8 milliárd forinton felül további mintegy 1,2 milliárd forint is érkezett az Egyesült Államokból az ellenzékhez a Korányi Dávid vezette Action for Democracy nevű szervezeten keresztül.

Hirdetés

A jelentés szerint ugyanis a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak utalt 1,8 milliárd forint mellett a DK közeli Ezalényeg.hu kiadója, az Oraculum 2020. Kft. több, mint egymilliárd, a Bajnai Gordon-féle DatAdat cégcsoport közel 150 millió, a Gemius Hungary Kft. pedig mintegy 3 millió forintot kapott Karácsony Gergely főtanácsadójának amerikai szervezetétől. Összesen tehát 3 milliárd 15 millió forintnyi külföldi pénzt utaltak a baloldali kampányra. 

Márki-Zay Péter elmondása alapján eddig csak azt lehetett tudni, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom utalt pénzt a DatAdatnak. Most viszont az is egyértelművé vált, hogy lényegében a teljes magyar baloldal megbízásokkal halmozta el Bajnai Gordonék adatkezelő cégcsoportját. A Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalom, pártja a Párbeszéd, az LMP, az MSZP-hez köthető Kapcsolat.hu Kft., Böcskei Balázs Idea Intézete, és a Czeglédy Csaba érdekkörébe tartozó Éljen Szombathely Egyesület is jelentős összegeket utalt a volt miniszterelnök és társai vállalkozásainak.

A szolgálatok megvizsgálták az Action for Democracy kapcsolati hálóját, és feltárták, hogy a szervezet kapcsolatba hozható a National Endowment for Democracyval (NED), ami „lényegében a CIA hivatalossá tett megjelenése külföldön”. Ezt nem más, mint a szervezet társalapítója, Allen Weinstein is megerősítette, amikor még 1991-ben úgy fogalmazott: „amit ma csinálunk, annak a nagy részét 25 évvel ezelőtt a CIA rejtetten csinálta”.

Az elemzés rámutatott, hogy a NED részese volt a 2006-os fehérorosz ellenzéki elnökjelölt kampányának, a 2011-es arab tavasz során ellenzéki pártokat támogatott, nagyobb összegeket juttatott az ujgur csoportoknak Kínában, és hongkongi civil szervezeteket is finanszírozott. Az Action for Democracy – Chris Maroshegyi nevű amerikai alelnökén – keresztül szoros kapcsolatban van továbbá az Albright Stonebridge Group nevű szervezettel is, amelynek számos vezető munkatársa 2021-ben tagja lett Joe Biden amerikai elnök adminisztrációjának.

Kocsis Máté a következőt tette közzé közösségi oldalán:

Dollárbaloldal – első felvonás

Ma feloldották a baloldal külföldi finanszírozásáról szóló első vizsgálati jelentés 30 évre szóló titkosítását. Az anyagból számos érdekesség kiderül, de az ördög a részletekben rejlik. Elsőként pusztán arra hívom fel a figyelmet, hogy a dollárbaloldal a választások előtt elhallgatta a külföldi pénzt, sőt később még azt is tagadták, hogy külföldi finanszírozókkal lennének kapcsolatban. Miután kiderült, hogy mégis jött pénz külföldről, letagadták a felét. Ha csak a választáson induló baloldali pártok számára juttatott külföldi finanszírozás összegét nézzük, az is nagyjából a négyszerese annak, amit a magyar költségvetés biztosít a pártok kampánykiadásaira. Önmagában ez a tény súlyosan sérti az ország szuverenitását. Az ügyben persze boldog-boldogtalan megszólalt (az egyik épp tegnap beszélt zöldségeket), az érintettek ráadásul sokszor egymásnak ellentmondó állításokat tesznek és össze-vissza beszélnek, pedig ez csak a feltáró munka eleje. Mi lesz még veletek, guruló dollárok?

Nemzeti Információs Központ: az Action for Democracy több mint 3 milliárd forintot juttatott magyar civil szervezeteknek és cégeknek

Sas Zoltán szerdán jelentette be, hogy a bizottság elnökeként kezdeményezte a titokgazdánál a bizottság november 17-ei ülésén – a külföldi pártadományokról ismertetett információk – nyilvánosságra hozatalát. A politikus közölte, a titokgazda feloldotta a titkosítást, az információkat a bizottság honlapján tették közzé. A NIK főigazgatója levelében azt írta, tekintettel arra, hogy még további vizsgálat folyik az ügyben, a bizottsági beszámoló hátterét képező jelentésnek csak néhány részletét érintően oldotta fel a minősítést.

A főigazgató azt írta, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok mellett az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt folytat nyomozást. Az ügyek koordinációját és a keletkezett információk elemzését, értékelését és összegzését a NIK végzi. „Az elsődleges vizsgálatok megerősítették, hogy az Action for Democracy (AD) elnevezésű szervezet összesen 1 848 603 106 forint támogatást utalt a Mindenki Magyarországa Mozgalom számlájára, nyolc alkalommal. Ebből az összegből az MMM 2022 március-július között mintegy 1,4 milliárd forintot fizetett ki a DatAdat-csoportnak” – írta, hozzátéve, a DatAdat GmbH 1,411 millió forintot, a DatAdat Professional Kft. 11,7 millió forint, a Datapraxis OÜ 1,4 millió forint kapott.

A főigazgató hozzátette, az AD ezen felül további három magyarországi jogi személynek is utalt jelentősebb összegeket: az Oraculum 2020 Kft. 1 milliárd forintot, a DatAdat Professional Kft. 148 millió forintot, a Gemius Hungary Adatfeldolgozó és Kutató Kft. 3,5 millió forintot kapott az amerikai civil szervezettől. „Az eddig feltárt információk szerint az AD több mint 3 milliárd forint összegű támogatást (az utalás napján számított devizaárfolyamokkal 3 014 643 717 forint) juttatott a magyarországi civil szervezeteknek, illetve az említett vállalkozásoknak” – írta a főigazgató. Kiemelte: „mivel a politikai pártoknak nyújtott, bárminemű külföldi támogatás mind Magyarországon, mind az EU vezető tagállamaiban tiltott, és költségvetésüket fokozottan ellenőrzik, tudatos lehetett a külföldi támogatás ezen csatornáinak használata, ami összetettebbé teszi az ügy nemzetbiztonsági vetületét”.

Hozzátette, „tervszerű folyamatra” utal az is, hogy amint az AD 2022. február 24-én megkezdte működését és deklarálta céljait, az első utalást már március 1-jén „teljesítették az Oraculum 2020 Kft. számára (aznap összesen 648 672 USD összegben)”. Az Oraculum 2020 Kft. a számára juttatott összegből 324 millió forintot utalt át a DatAdat Professional Kft.-nek, amely így – a már említtet közvetett és közvetlen támogatásokkal együtt – összesen 483,7 millió forint jutatásban részesült – jegyezte meg a főigazgató. Kovács Zoltán András jelezte azt is, jelenleg értékelik, hogy az érintett magyar civil szervezet és cégek mire használták fel a külföldről kapott támogatást.

Közölte: a NIK elvégezte az AD intézmény- és személyközpontú kapcsolati hálójának elemzését, amelyet a bizottság november 17-i ülésén bemutatott. „Az AD-ből levezethető (…) kapcsolatrendszer alapvetően nyílt forrású kutatásokon alapul. Már az adatok ezen kezdeti szintjén is egyértelmű kapcsolatok mutathatók ki az ad, valamint az Amerikai Egyesült Államok kormányzata és nemzetbiztonsági közössége különböző szereplői között” – írta.

Korábban írtuk