Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Gál Kristóf az országos rendőrfőkapitány évértékelő értekezletén elhangzottakról beszámolva elmondta: tavaly 58 szándékos emberölés történt, ez hússzal kevesebb, mint az előző évben volt.

A lakásbetörések és az autólopások száma is csökkent. Előbbi több mint 8 ezer volt, utóbbi 595.

A halálos közúti balesetek száma is csökkent, 522 balestben 595-en haltak meg. Ha nem is drasztikus módon, de a közlekedési morál is javul Magyarországon – jegyezte meg.

Az évértékelő értekezleten az illegális migrációs helyzetet is elemezte az országos rendőrfőkapitány. Ebből kiderült, hogy 2015-höz képest folyamatos csökkenést figyeltek meg, tavaly viszont több mint 94 százalékkal nőtt az illegális határátlépés miatti intézkedések száma. A legnagyobb számú próbálkozást az év utolsó heteiben regisztrálták.

Gál Kristóf azt is elmondta, hogy évek óta felmérést készítenek az emberek biztoságérzetéről. Eszerint az emberek egyre inkább biztonságban érzik magukat – ismertette a szóvivő.