– Három héttel ezelőtt hat MDF-es alapítótársával közös nyilatkozatot adtak ki, nagyobbrészt a magyarországi állapotokról, kisebb részben az MDF-ről. Miért pont most?

– Úgy éreztük, az ország, illetve a határon túli magyarság helyzete azt diktálja, hogy most fel kell emelnünk a szavunkat. Egyik nyilatkozótársam mondta korábban, hogy „aki nem időben szól, holott szólhatna, elveszti későbbi jogát a szóemeléshez. Vagyis mai hallgatásaival a holnapit készíti elő”. Bár a demokrata fórum politizálása is felháborít bennünket, sokkal lényegesebb és elkeserítőbb ennél Magyarország tragikus helyzete. Ha csak a közpolitikát nézem, gondok vannak a nemzeti oldalon is, de ennél sokkal lesújtóbb, egyenesen gyalázatos, amit a kormánykoalíció művel. Ami igazán szomorú, hogy hiába telt el 17 esztendő a lakiteleki nyilatkozat kiadásától, akkori és mostani mondataink szinte szó szerint összecsengenek. Ami nem a vakságunkat, hanem azt mutatja, a rendszerváltoztatás óta a nemzet számos nagy ügyében nem történt javulás, sőt bizonyos esetekben még rosszabb lett a helyzet. Sokkal rosszabb.

– Ezek közül mely problémákat emelné ki?

– Jómagam nagyon fontosnak tartom a népesedés ügyét, ezért most csupán az egyik kevésbé közismert oldaláról szeretnék szólni. Szomorúnak tartom, hogy manapság a sajtó számára alig hír közösségünk fogyása. Úgy írnak róla, mintha csupán arról számolnának be: két tonna krumplival kevesebb termett az idén, mint tavaly. Holott a hanyatló népmozgalom gazdasági, társadalmi és kulturális teljesítményünk szempontjából is igen kedvezőtlen következményekkel jár. Nem csupán arról van szó, hogy az időseket ki tartja el, ha fogy az aktív keresők száma, de egy elöregedő társadalomnak csökken a megújulásra való képessége, a kihívásokra való reagálóképessége és a kreatív, teremtőképessége is.

– Lát esélyt arra, hogy megforduljon ez a tendencia?

– A jobb szándékúak közül is sokan azt mondják, hogy a határon túli magyarokat kell áttelepíteni az anyaországba. Szerintem más utat kell választanunk. A kilencvenes évek közepén Orosz-, Lengyel-, Német- és Magyarországon párhuzamosan készült egy felmérés, a megkérdezetteknek arra kellett válaszolniuk, hogy szerintük azoknak jobb-e, akiknek van gyerekük, vagy azoknak, akiknek nincs. Elképesztő eredmény született. Oroszországban a férfiak 90, a nők 80 százaléka mondta, hogy azoknak jobb, akiknek nincs gyermekük. Németországban 60-70 százalék volt ez az arány. Még a katolikus Lengyelországban is 50-50 százalékos volt a válaszok megoszlása. És itt jön a lényeg: Magyarországon mintegy 80 százalék vallotta, hogy azoknak jobb, ahol van gyerek. A valóságos számok viszont nem ezt, hanem azt mutatják, hogy egyre kevesebb újszülött jön világra nálunk is. Ugyanakkor a felmérés azt igazolja, hogy van egy belső, lelki igény a gyermekvállalásra, nálunk még erősen él a hagyományos értékrend.

– Visszatérve a nyilatkozatra: tervezik-e, hogy a jövőben többször is megszólalnak majd?

– Ha úgy látjuk, hogy szólni kell, akkor szólunk. Fontosabb azonban, hogy rendeződjenek a nemzeti oldal sorai. A nagy, de mérsékelt nemzeti párt, a Fidesz mellé véleményem szerint is kellene egy olyan erő, amely összegyűjti és tényezővé teszi a radikálisabb, a keményebb nemzeti erőket. Éles vagy vészhelyzetben – jó lenne, ha megszívlelnénk végre – félre kell tenni a kisszerű pártérdeket, személyes ambíciót, a kicsinyes hiúságot, a vélt vagy jogos sérelmeket. Mindent alá kell rendelni a pillanatnyi, egyben távlatos nagy célnak: meg kell nyerni a 2006-os választásokat. Többek között azért is, mert végre meg kellene szabadulni ettől a kufárvilágtól, a tehetségtelen, de gátlástalan – istentelen – kufároktól. Úgy, ahogy hajdanában is mondogattuk ezt, de nem nagyon cselekedtük. Azt kell tennünk, amit az Üdvözítő tett azon a virágszőnyeges vasárnapon: korbácsot vett a kezébe – zengi Kodály kórusműve – „és kihajtá őket a templomból”. Hisz tűrhetetlen, hogy ezek a kufárok „latrok barlangjává tették” a hazát, és tennék a templomot. Hódítsuk vissza Magyarországot!