Soros György „sikerprojektje” Ukrajna. Ami nem sikerült Oroszországban, az itt tökéletesen működött. Az amerikai spekuláns kitűnő kapcsolatokat szerzett a posztszovjet hatalmi elitben, hogy utána egy neki megfelelőbbre váltsa le őket. Ez volt az első narancsos forradalom.

Fotó: reuters.com

Soros Györgyre egy majonézes zacskót dobnak, tiltakozásul „jószolgálati missziója” miatt (Fotó: reuters.com)

Lányomnak szólok, de a menyem is értse – Soros György 2004 tavaszán e sajátos hatalmi logikát értelmezte újra Ukrajnában. Mielőtt a regnáló elnökkel, Leonyid Kucsmával találkozott volna, annak vejével hosszasan tárgyalt. Nem kell valamilyen „top secret”, titkosszolgálatok által szervezett bizalmas randevúra gondolni. Az amerikai milliárdosnak erre Ukrajnában sohasem volt szüksége. E sorozat megírásakor a megfelelő fényképek előkerítése mindig némi gondot jelentett, Soros nem egy nyilvánosságot hajhászó alkat. A kijeviekből azonban válogatni kellett.

De vissza az időben. 2004. március 31-én vagyunk Kijevben, a Ruszj – Oroszhon – nevű luxusszálloda nagytermében. Késő este van, a vacsora megvolt, a hangulat oldott. Soros elégedett, magabiztos. Szólnia sem kell, a társaság tapsol. Ott van az elnöki család, kormánypárt és ellenzék. Az egész politikai és gazdasági elit. Mai szemmel nézve teljes a történelmi panoptikum: Viktor Juscsenko, Julija Tyimosenko, a most orosz emigrációban lévő Viktor Janukovics. Ott volt a jelenlegi elnök, Viktor Porosenko is, abban az időben a parlament költségvetési bizottságát vezeti. Ez a „politikai státusza”, a tényleges hatalmat számára az ország legnagyobb élelmiszeripari cége, a Rosen jelenti. Porosenkónak ezen kívül részesedése van a Lucki Autógyárban, a Bohdan autóbuszcégben, valamint a kijevi Lenyinszka Kuznya hajógyárban. Már akkor testes, „tekintélyes ember”, az oli­garcha háttérhatalom egyik megtestesítője. Sorossal korábbról ismerik egymást, de egyelőre még az amerikai spekuláns munkatársai jelentik az ő szintjét. Porosenko whiskyspoharat dédelget, az ottlévők visszaemlékezései szerint feltűnően keveset kortyol magához képest; Sorosra koncentrál.

Soros hihetetlenül felszabadult. Oroszországban ugyan gondjai vannak, de pár hónapja lezavarta a rózsás forradalmat Tbilisziben. Szokatlan nyíltsággal viccelődik. Gúnyolja az ukrán „sajtószabadságot”, mondja, hogy a „tyemnyik” kifejezés immár bevonul a nemzetközi politikai szótárba. A szó a „tyema nyegyeli”, azaz a hét témái szóösszetétel apparátusi rövidítése. Így hívják Ukrajna-szerte azokat az anyagokat, amelyeket az elnöki apparátus küld szét miheztartás végett a tévék, rádiók és újságok főszerkesztőinek. Ebben elmagyarázzák, miképpen kell kezelni az elkövetkező hét nap információit, hogy az megfeleljen Kucsma elnöknek. (Ez a gyakorlat később megszűnik, pontosabban „európai stílusra” cserélődik, egészen Porosenko hatalomra jutásáig – ő felfrissíti a jól bevált adminisztratív médiairányítás gyakorlatát.)

Vitkor Pincsuk, az elnök veje megegyezett Sorossal. A barátság ma is gyümölcsözik (Fotó: pinchukfund.org)

Az ukrán államfő mosolyogva tűri a kritikát, főleg, hogy Soros atyailag megjegyzi (a vele nagyjából egyidős) Kucsmának: minden rendben. Aztán persze kicsit kínossá válik a helyzet, amikor Soros visszaemlékezik egyik közös beszélgetésükre, ahol az elnök azt mondja, „ilyen gyakorlat nincs Ukrajnában”. A terem röhög. Kucsma is röhög, kényszeredetten. Kelletlenül néz vejére, Viktor Pincsuk milliárdosra. A férfi kezeli „a családi vagyont”, azt, ami a Szovjetunió szétesése után „leesett az asztalról”.

Viktor Pincsuk tehetséges ember. Kijevben született 1960-ban, egy askenázi zsidó családban, felmenői között több rabbi is van. Ez azonban a szovjethatalom idején nem érdekes, apja kohómérnök lesz Dnyepropetrovszkban, édesanyja a helyi főiskolán tanít. Viktor pszichiáternek készül, de az orvosira nem veszik fel, ezért követi a családi „gyökereket”, és a Kohászati Főiskolára iratkozik be. Kucsma is Dnyepropetrovszkban van ekkor – a várost ma Dnyiprnek hívják, a Nagy Péter cárra utaló ősi elnevezést Porosenko tavaly elvette a településtől –, innen a családi barátság. A férfi tipikus szovjet káder, a gazdaságból kerül a hatalomba, a donyecki acéllobbi embere, így lesz miniszterelnök, majd két ciklusra államfő is. Aligha véletlenül Viktor Pincsuk ezzel párhuzamosan Ukrajna egyik leggazdagabb emberévé, az acélipar első számú mágnásává növi ki magát. Történetünk idején több „jószolgálati missziót” indít Soros Györggyel karöltve. Úgynevezett „jogászi klinikákról” van szó, ezek hivatottak kisegíteni az ukrán vállalkozókat a „törvények keszekuszaságából”. Persze lobbitörvény nincs Ukrajnában… Miért is lenne?

A ma Londonban élő üzletember hivatalos életrajzában ez így szerepel: „mecénási és jótékonysági tevékenysége is jelentős, melyet a Viktor Pincsuk Alapítványon keresztül végez”. 2004 késő márciusi estéjén Pincsuk nagyvonalúan int a Soros szavai miatt egyre idegesebb apósának: nyugi, lesz ez még jobb is!

Lesz. Soros megnyugtatja a jelenlévőket, hogy nem akar – többet – befektetni az ukrán médiába. Sőt azt látja, hogy vannak problémák is. Ott van például az 1+1 tévécsatorna, amely „nem megfelelően” világította meg ukrajnai látogatását. És most szó szerint idézünk: „Hazamegyek, és ezt szóvá is teszem barátomnak, Ronald Laudernek”. Lauder résztulajdonos a kijevi tévécsatornában. Történetünk idején az Amerikai Egyesült Államok bécsi nagykövete. Jelenleg szerteágazó üzleti érdekeltségei mellett a Zsidó Világkongresszus elnöke.

Soros persze nem véletlenül ideges kissé az ukrán médiára, és úgy általában a házigazdáira. Két nappal korábban ugyanis Soros György Jaltában volt hivatalos. Alapítványa ekkorra legalább ötmillió dollárt ruházott be a Krímbe. A spekuláns – kicsit hasonlóan a mai kasztíliai projekthez – egyszerre támogatja az ukrán államiságot és az azt gyengíteni szánó autonóm tartományt is. Egy konferenciára készül a Livadia kastélyban, amelyet abban a teremben tartanak, ahol 1945 februárjában Churchill, Roosevelt és Sztálin tárgyalt.

Szimbolikus helyszín. Szimbolikus az is, hogy az amerikai oligarcha itt akarja ünnepeltetni magát. A Krím tíz évvel későbbi Oroszországhoz való csatolásának tükrében jelképes a Soros munkatársait fogadó felirat is a Livadia homlokzatán: „Zakrito”. Azaz: Zárva.

Leonyid Kucsma ukrán elnök 2004-ben. Már Soros diktált (Fotó: eadeaily.com)

Kijevből személyesen Kucsmának kell intézkednie, hogy a konferenciát megtarthassák. Oda az ünnepi hangulat. Aztán jön az újabb kellemetlenség. A Ruszj Hotelhez érve Soros sajtótájékoztatót tart, ahol egy majonézes zacskót dob a nyakába Dmitrij Koncsevszkij tévériporter. A férfi ezzel az ellen tiltakozik, hogy Soros „grúz mintára erőszakos hatalomátvételt finanszíroz Ukrajnában”. Soros György gyorsan finomra igazítja sminkjét, aztán nyilatkozik a médiának: „Arról beszélni, hogy ilyen céllal érkeztem volna ide… még kommentálni is nevetséges ezt a kérdést!” Ekkor már újra magabiztos. „A cél a lényeg, az oda vezető út lehet göröngyös is” – nyilatkozza később.

Aztán 2004 őszén Ukrajnában elnökválasztást tartanak. Kucsma nem indul újra. Soros a Financial Timesban írt cikkében már előre jelzi, hogy a választásokon csalások lesznek. „Grúzia példája unikális, és ez idegesíti a környező országok rezsimjeit. Nem látják be, hogy elengedhetetlen a demokratikus intézményrendszer felsőbbségének megteremtése. Ahhoz, hogy meggyőzzük őket, nélkülözhetetlen a mézesmadzag és az ostor politikájának alkalmazása”.

Az elnökválasztáson Leonyid Kucsma tehát nem indul. A voksolást a Moszkva-barátnak számító Viktor Janukovics nyeri kis többséggel. Az ellenzék utcára vonul, megkérdőjelezve a választások eredményét. Elkezdődik az első narancsos forradalom.

(folytatjuk)

Máté T. Gyula