Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

– Kaptunk egy ilyen megkeresést a Láng Zsolt úrtól, hogy egyeztetni szeretne az ellenzéki városokkal – ismerte el Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere. A gyurcsányista kerületvezetőnél Lévai István Zoltán fideszes önkormányzati képviselő kérdezett rá, hogy volt-e egyáltalán egyeztetni a kormányzati rezsitámogatásról. A kormánypárti politikus, aki egyébként a XVIII. kerületi országos egyéni választókerület fideszes elnöke is, egy videót is közzétett a párbeszédről, amelyben Szaniszló kifejtette: „Mi azt kértük, hat kerület, hogy együtt fogadjon minket, mert külön-külön köszönjük szépen, nem kívánunk fotózkodni Láng Zsolt úrral, hiszen várható volt, hogy nem fogunk semmit kapni.”

A DK-s kerületvezető megemlékezett arról, hogy voltak olyan polgármesterek, akik elmentek egyeztetni, köztük volt egyébként párttársa, Niedermüller Péter is, aki 300 millió forintnyi támogatást tárgyalt ki a kormány képviselőjével az általa vezetett VII. kerület számára. Az esettel kapcsolatban is Szaniszló Sándor (aki egyébként Gyurcsányék fővárosi frakciójának is a vezetője) magyarázkodott korábban, amikor azt mondta, Niedermüller már úton volt a tárgyalásra, amikor a DK-tól tájékoztatták arról, hogy külön-külön nem mennek tárgyalni.

Láng Zsolt kormánybiztossal közös fotó egyébként sem a DK-s Niedermüller Péterről, sem más ellenzéki városvezetőről nem jelent meg.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.

Korábban írtuk