Fotó: mti archív

Kiemelt cél a nyugdíjasok támogatása – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. 

A kormány célja, hogy az ország erősödésének eredményeit mindenki érezhesse. Idén először lesz nyugdíjprémium, még nem volt példa arra, hogy a gazdaság teljesítménye ezt lehetővé tegye – mutatott rá a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

Novemberben 2 millió 750 ezer ember örülhet, hogy a szokottnál nagyobb összeg érkezik a számlájára – tette hozzá.

Novák Katalin kiemelte: a családok támogatására ma kétszer annyit fordítanak, mint 2010-ben. Erre soha ennyit nem költöttek Magyarországon. Jövőre pedig már a GDP – nemzeti össztermék – csaknem 5 százalékát fordítja a magyar kormány családtámogatásra, miközben a fejlett országokban ez az adat átlagosan 2,5 százalék.

A választok bizalma szükséges ahhoz, hogy mindez folytatódhasson – tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin a Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusa kapcsán elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy jelölték Európa legerősebb pártjának alelnöki posztjára. Ez nemcsak személyes sikerének, de szól annak a területnek is, amelyen dolgozik – fűzte hozzá a családpolitikai államtitkár.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a kormánypárt tisztújító kongresszusa kapcsán elmondta: 1600 küldöttet és mintegy 2000 vendéget várnak. A kongresszus címe: Védjük meg Magyarországot!

Hidvéghi Balázs szerint Brüsszel azért támadja a „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultációt, mert „mi merünk ezekről a problémákról beszélni”.

Arra a kérdésre, hogy miért konfrontálódik ilyen élesen a magyar kormány, a kommunikációs igazgató úgy reagált: „ilyen a karakterünk. Nem kenyerünk a sunnyogás! Talán mondhatom, hogy ilyen a miniszterelnökünk karaktere.”

De nem is lehet elkerülni a konfrontációt, hiszen olyan javaslatok kerülnek a legfelsőbb európai fórumok elé, amelyek elvonnák a nemzetállamok jogát, hogy meghatározhassák, kikkel akarnak együtt élni – hangsúlyozta. Holott a fejlemények visszaigazolják, amit a magyar kormány 2015 óta állít, és egyre többen meg is köszönik a kiállásunkat – tette hozzá a Fidesz kommunikációs igazgatója.

(MTI)