Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

„Krízishelyzet van, nem tudok semmi jót mondani” – válaszolta lapunknak egy több elegáns étteremmel rendelkező budapesti vendéglátó. Cége átállt házhoz szállításra. Eredetileg szűk melegétel-választékot kínáltak, inkább a büféjelleg dominált, salátákkal, napi menüvel; a hozzájuk érkezők elsősorban kávézni tértek be, villásreggelire munka előtt, vagy ebédelni. Barátságos üzlethelyiségeikben nagyon kellemes elüldö­gélni, kávézni, újságot olvasgatni, süteményt enni. Most, hogy kénytelenek három órakor bezárni, házhoz viszik a napi menüt, de mivel kevesebb a vendég, forgalmuk a korábbi töredékére csappant.

Van miből főzni

Az ételkiszállítás iránti érdeklődés több cégnél is csökkent.

– Ha otthon vannak az emberek, ráérnek főzni – magyarázza egy több egységből álló pesti pizzéria tulajdonosa. Egyik konyhájuk csak kiszállítással foglalkozik, a másik üzletük egy plázában van, ott meleg ételt is árusítanak. – A gyorséttermünkből már el kellett küldenünk egy embert, hogy ne legyen veszteséges, a házhoz szállítás pedig úgy zajlik, hogy mindennap más futár marad otthon, kvázi tartalékként. Az emberek most jól bevásároltak élelemből, abból főznek, és egyébként is igyekeznek visszafogni a felesleges költéseket. Beszélgettem más kiszállítókkal, egész Budapesten ezt tapasztalja mindenki. Nálunk múlt hét pénteken kezdett csak visszajönni a régi forgalom.

Aki nem vagy otthonról dolgozik, nagyobb eséllyel maga főz most. Korábban a gyerekek az iskolában étkeztek, a szülők a munkahelyükön, de ha az egész család otthon van, inkább főznek mindenkinek, még munka mellett is jut rá idő: olcsóbb, finomabb a házi koszt.

Növekedésre számítanak

Ugyanakkor a külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy valószínűleg nőni fog az igény az ételkiszállítás iránt. Hazánk egyik legnagyobb erre szakosodott gyűjtőcége, a Netpincér már most, előre próbál felkészülni futárok toborzásával, és folyamatosan bővül a tagéttermeinek köre is. Ha kijárási tilalom lesz, biztosan növekedni fog a forgalom, hiszen ma még bőven látni embereket a gyorséttermekben, menzákon.

– Drámaian megugrott a hozzánk csatlakozó éttermek száma, egy hét alatt ötszázan jelentkeztek, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy így éljék túl – meséli Patai Zoltán, a Netpincér ügyvezető igazgatója. A cég a járvány előtt kétezer partnerrel dolgozott országszerte. – Az újak négyötöde a fővárosból keresett meg minket, de a vidéki nagyvárosokban is napról napra nő az érdeklődés, mi pedig gyorsított eljárással szerződünk. Jelenleg folyamatos futárpartner-toborzással és érintkezésmentes kiszállítással igyekszünk reagálni a járványra. A rendelések a vírus elterjedése előtt is folyamatosan növekedtek, így nehéz megmondani, hogy az elmúlt pár hét felfutásához mennyiben járult hozzá a járvány. A múlt héten már volt olyan nap, amikor negyedannyival több látogatás érkezett a weboldalunkra, mint a közelmúlt átlaga, és úgy sejtjük, ez még növekedő tendenciát mutat majd.

Egyelőre kérdéses, hogy a kávézók, cukrászdák tevékenysége mennyire helyettesíthető online szolgáltatásokkal. A Netpincér tájékoztatása szerint már tavaly is széles körben bővült a reggeli választékuk, és a korán kelők is gyakran döntöttek a rendelés mellett. Kávékiszállítást is egyre gyakrabban kérnek, márciusban a szokásosnál kicsit több cukrászda és pékség csatlakozott hozzájuk, de nem kiugró mértékben. Az éttermi partnerek körében megtalálható gofrizó és palacsintázó, fagyizó is; azt tapasztalták, hogy már a közelmúltban is formálódtak a fogyasztói szokások, egyre többen rendelnek reggelit vagy éppen délutáni snacket.

Március első két hetében országosan 135 új futárpartnert szerződtettek, akiknek többsége rögtön el is kezdett dolgozni. A gyorsított csatlakozási lehetőségeken túl a cég felajánlotta meglévő partnereinek az ideiglenes heti elszámolási lehetőséget is, így kompenzálva a beülős éttermi forgalomcsökkenésből adódó, hirtelen felmerülő likviditási problémákat. A vállalat egy 2020 Koronavírus-futártámogatási programot is indít, melynek részeként pénzügyi támogatást nyújt azoknak a futárpartnereknek, akiknél esetlegesen megállapítják a SARS-CoV-2-fertőzést, és akiket emiatt hivatalosan karanténba helyeznek.

Számos új egészségügyi intézkedést vezettek be a biztonságos házhoz szállítás érdekében: a futárok tájékoztatást és kézfertőtlenítőt kapnak, a rendeléskor pedig már érintésmentes átvételt is lehet kérni, amely során a futár nem is találkozik a fogyasztóval. Utóbbi iránt a kereslet napról napra nő. A vállalat tapasztalatai szerint a rendelések 35 százalékánál már jelenleg is érintkezésmentes a kiszállítás.

Rugalmasan alkalmazkodni

Az online élelmiszer-rendelés egyértelműen megugrott, és ezzel nem bír a piac. Március 20-án próbáltunk interneten rendelni a nagyobb cégeknél: a Tescónál budapesti és több vidéki címmel már nem lehet kiszállítási idősávot lefoglalni (három hétre ajánlja fel a rendszer), vagyis nem adható le rendelés. A SPAR-nál két hét múlva van leghamarabbi időpont, a G-Robynál 18 napra előre lehet rendelni, az Auchannál vadászni kell az új időablakokra. A Kifli.hu-n négy napra van ablak, így több a lehetőség, ha valaki élelmes.

De természetesen vannak kisebb web­áruházak is. Jellemző történet az ország egyik ismert rendezvényszervezőjéé, aki úgy döntött – miután rendezvényeket egy jó darabig nem lehet tartani –, hogy gyümölcs- és zöldségkiszállításba fog, összeállva a nagybani piacról egy vállalkozóval. A rendezvényes kocsikat helyezte üzembe, néhány alkalmazottját is megmentve: rövid idő alatt napi ötven-hatvan vásárlója lett, így további bővülést is vár.

– Brutális mértékben nőtt az online vásárlások aránya – mondja Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. – Egyelőre nincsenek adataink, mert mindenki bizalmasan kezeli őket, a Központi Statisztikai Hivatalnál lesz az összesítés jövő hónapban. Elsősorban élelmiszert, vegyi árut, digitális eszközöket, fagyasztóládát, kenyérsütő gépet vesznek az emberek. Ezenkívül mindenféle konyhai és irodai eszközt. Az áruházak nem bírják kapacitással, részint sofőrhiánnyal küzdenek, részint a járműpark bővítésének is vannak akadályai, hiszen élelmiszer kiszállításához hűtővel is ellátott, komoly biztonsági követelményeknek megfelelő kisteherautókra van szükség.

Ilyen speciális járműveket egyébként is idő rendszerbe állítani, nemhogy járvány idején, hiszen még át is kell őket alakítani. Az is kérdéses, beruházzanak-e új autókba a cégek, hogy azután a járvány végén esetleg a nyakukon maradjanak. Részben várható, hogy ha az emberek megszokják az online rendelést, adott esetben később is így vásárolnak majd, de azért ennek mértékét nagyon nehéz előre megmondani.

Viszont újdonságként megjelentek a piacon az előre összeállított, általában tartós élelmiszer- vagy higiéniai csomagok. Ezeket nem szükséges hűtőkocsival szállítani, és – egységesek lévén – egyszerűbb, gyorsabb logisztikával járnak. Így például a Magyar Postával együttműködésben a Tesco Doboz azokba a magyar háztartásokba rendelhető, ahova még jutott el az áruházlánc online bevásárlás szolgáltatása. Az Auchan szintén jelentkezett ilyen előre összekészített csomagokkal, amiknek a kiszállítását az ország egész területére vállalja.

Növekvő piac

A webshopok logisztikájával foglalkozó, több mint száz ügyfélnek dolgozó iLogistic.hu azt elemezte, hogyan reagált az online kereskedelmi piac a Covid–19 hazai megjelenésével megváltozott gazdasági környezetre: eszerint március közepén még kevesebben rendeltek interneten, de a hónap végére szárnyalni kezdett a piac. A higiéniai árucikkek megrendeléseinek száma csaknem megnégyszereződött, ehhez az is hozzájárulhatott, hogy több partner váltott profilt, és szájmaszk, fertőtlenítő forgalmazásába kezdett. Míg március első két hetében enyhe visszaesés volt megfigyelhető a szórakoztató elektronikai termékek online piacán, addig a digitális oktatásra való március közepi átállás után erős növekedésnek indult a terület. Az utolsó héten átlagban több mint kétszeresére emelkedett a megrendelések száma. Március első két hetében az élelmiszer-vásárlások terén nem volt változás – bizonyára mindenki személyesen töltötte fel otthoni tartalékait –, a hónap közepével pedig átállás kezdődött, és március utolsó hetére kétharmaddal nőtt az élelmiszer-rendelések száma.

Mivel sok kereskedőt az online értékesítés menthet meg, az új webshopok száma is nőtt, így a logisztikai cég ügyfélköre is bővült, aminek kapcsán új munkaerőt vesznek fel. Persze, vannak olyan termékcsoportok, amelyek rosszul fogynak, a ruházati cikkek eladása például negyedére csökkent a hónap végére, és akad webbolttulajdonos, aki emiatt design szájmaszkok forgalmazására váltott.

Kis falvakban: csak az ismerősöknek

Az online vásárlásnak egy nagy hátulütője van: a rendelés pont a járvány miatt veszélyeztetett idősebb korosztálynak okoz nehézséget. Persze, sokaknak küldhetnek a rokonaik ilyen módon élelmiszert (ha találnak szabad kapacitású webáruházat), viszont sok idős magányos, vagy nem szeretné ezzel terhelni szeretteit. Rengeteg kisboltban maga a tulajdonos áll a pult mögött, személyes kapcsolatban a törzsvásárlókkal, így aztán adja magát a dolog: kérik tőle, vagy ő ajánlja fel a kiszállítást az adott körülményekre való tekintettel. Bár ez egyáltalán nem kizárt nagyvárosokban sem, falun a legtipikusabb.

– Mi kiírtuk az üzletre a telefonszámot, de az idősebbek és a kisgyerekesek maguk kérték, hogy ezentúl szállítsunk ki nekik – meséli Katalin, egy Nagykanizsa melletti kis falu boltjának tulajdonosa. – Csak a faluban vállaljuk, ismeretségi alapon, mert eleve mindössze ketten vagyunk az üzletben, de a szomszédos településen több környező helyszínre is szállítanak ugyanígy. Nagyon figyelünk egyébként a kontaktus kerülésére, a boltban is bevezettük, hogy egyszerre négyen lehetnek bent. Az ismerőseinknek a késleltetett fizetést is felajánlottuk; sok gyerekes családban előfordul, hogy valamelyik szülőnek épp nincs bevétele.