A díjat a Médianéző Központ alapította 2019-ben. A kitüntetést azért hozták létre, hogy a jobboldali, konzervatív sajtó munkatársai is megkaphassák a munkájukért járó figyelmet és elismerést.

Hirdetés

Jótollú magyar újságíró díjat elsőként Gajdics Ottó (Karc Fm/HírTv), majd kollégánk, Szentesi Zöldi László (Demokrata) és az azóta elhunyt Swendt Pál (Magyar Nemzet) kapták meg.

Idén a díj odaítélésről döntő kuratórium (Nagy Katalin – Magyar Rádió, Néző László – Mediaworks, Szarvas Szilveszter – Pesti Srácok, valamint a korábbi díjazottak, akik automatikusan a kuratórium tagjaivá válnak) Huth Gergelyt, a Pesti Srácok főszerkesztőjét, a Pesti TV programigazgatóját és Villányi Károlyt, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesét tartották érdemesnek a kitüntetésre.

Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója a döntésről a Médiapiacnak azt mondta, hogy különösen akkor fontos a nemzeti oldal újságíróinak munkáját elismerni, amikor a demokrácia és jogállamiság nevében a bolsevik diktatúrára emlékeztető módon egzisztenciálisan fenyegetik őket baloldali politikusok.

További részletek a Médiapiac honlapján olvashatók.

Korábban írtuk