„A kegyelmezési jog kizárólag az államfőt illeti meg, függetlenül attól, hogy külön-külön egyetértünk-e vele vagy sem. De azért álljunk meg egy pillanatra! Az a baloldal nagyon mélyen hallgasson, amelyik nem szavazta meg a pedofilellenes törvényt 2021-ben, amelyik nem támogatta, hogy a legsúlyosabb büntetést kapják a pedofilbűnözők, amelyik ellenezte a kereshető pedofilnyilvántartást és amelyik érvénytelenné akarta tenni a gyermekvédelmi népszavazást” – írta a Facebookon Kocsis Máté a Novák Katalint elmúlt napokban érő baloldali támadások kapcsán.

Hirdetés

Hozzátette: ugyanez a baloldal az is, amelyik ma is beengedné az erőszakos genderpropagandát az iskolákba és az óvodákba, nyugati szövetségeseikkel együtt pedig megtámadták a gyermekvédelmi és pedofilokat szigorúan büntető törvényünket a brüsszeli fórumokon – a Magyarországnak járó forrásokat részben emiatt tartják vissza.

„Érdekes, akkor nem hangoskodott a Gyurcsány vezette baloldal, amikor Jámbor András párttársánál 70 ezer pedofil felvételt találtak, meg akkor sem, amikor Bauer Tamás, aztán meg a HVG sorra mentegette a pedofil bűnelkövetőket. De az sem zavarta a baloldalt és a dollármédiát, hogy Józsefváros gyurcsányista polgármestere, Pikó András együtt fotózkodott és kampányolt a hírhedt B. Zsolt nevű pedofillal, vagy amikor Pulai András azt mondta, hogy »a pedofilokkal együtt lehet érezni«. Persze attól is eltekintettek, amikor a Jobbik politikusát kapták gyermekpornográf bűncselekményen” – olvasható a Facebook-posztban.

Kocsis Máté szerint a magyarok átlátnak a szitán, az álságos és kétszínű baloldali akciókon, a folyamatos hazudozáson. Bejegyzését úgy zárta: a baloldal és dollármédia folyamatosan támadta a gyermekvédelmi és pedofilellenes intézkedéseket, „szóval most inkább mélyen hallgassanak!”

Novák Katalin az egyik legtisztességesebb ember az országban

A történtekről Skrabski Fruzsina filmrendező, producer, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője is írt a Facebookon, ő ugyancsak kiállt az államfő mellett. Posztjában azt is elárulta, az ügyben a baloldali Csintalan Sándor hívta fel, hogy „nem stimmel”, hiszen Novák Katalin mindig lelkiismeretesen jár el a kegyelmek kapcsán

„Biztos vagyok benne, hogy alapos döntést hozott.

Az tény, hogy a 2006 utáni ellenállásban résztvevők kegyelmei nem tetszettek a titkosszolgálat-rendőrség-ügyészség-biróság maffiának. Minden módon próbáltak engem is leállítani (fenyegetéssel, hamis információkkal, lejáratással) és próbálták Novák Katalint is rávenni, hogy ne adjon kegyelmet (hamis információkkal, javaslatokkal).

Szóval el tudom képzelni, hogy titkosszolgálati akció volt az is, hogy olyan nem kellőképpen informatív anyag kerüljön az elnök elé, hogy nem minden információ birtokában hozza meg a döntést. (A Csintalan-ügyben is hamis információt adtak neki, hogy közvetlen bizonyíték van az elkövetésre, amikor semmilyen közvetlen bizonyíték, tanú nem volt, csak egy hallomás. Mondtam is az elnöki hivatalban, hogy legyenek óvatosak, mert átverik őket.)

Másrészt azt is el tudom képzelni, hogy megint egy koncepciós perről van szó, sajnos sok ilyen van büntetőügyekben és erről is lehet tudomása az elnöknek.

Harmadrészt láttunk mi már hasonló ügyet, egy szentéletű szerzetessel szembeni „liberális” lejárató akciót, amikor kiderült, hogy minden hazugság volt.

Szóval egy biztos: Novák Katalin az egyik legtisztességesebb ember az országban, nagyon bátor és népszerű, a tisztességtelenek ezért meg szeretnének tőle szabadulni, de sokan vagyunk mellette, akik békés és szabad Magyarországot szeretnénk!

Nyilvánvalóan elítélem a pedofiát, ahogy a köztársasági elnök is, minden gyereket meg kell menteni az ilyen szörnyűségektől, szerencsére az elkövető súlyos büntetést kapott és börtönben ül!

Skrabski Fruzsina Facebook-oldala
Korábban írtuk