Fotó: MTI/Baranyi Ildikó, illusztráció

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonának egy részét kezelő Státus Alapítvány szervezi a Római Katolikus Gimnázium melletti szombati, marosvásárhelyi tüntetést, és a szervező arra kérte a résztvevőket, hogy egy-egy könyvet is vigyenek magukkal, amelyet a katolikus gimnáziumnak adományoznak.

Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: azt tervezik, hogy a beszédek, a közös ima és énekszó mellett a résztvevők közösen mondják el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, amelynek szövegét előzetesen több száz példányban kiosztják a résztvevők között.

A főesperes arra is kérte a szombati tiltakozókat, hogy csendben és fegyelmezetten vonuljanak az iskola elé, ne hozzanak magukkal zászlókat, pártszimbólumokat és olyan tárgyakat, amelyeket a csendőrség „hidegfegyvernek” minősíthetne.

A sajtótájékoztatón részt vett Novák Csaba Zoltán történész, az RMDSZ önkormányzati képviselője, szenátorjelöltje is, aki bejelentette: szombaton Erdély más településein is szimpátiatüntetéseket szerveznek. „Fel kell lépnünk a közösségünk ellen irányuló meghurcoló és megfélemlítő törekvések ellen” – fogalmazott a politikus.

A marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium igazgatósága és tantestülete kedden közleményben kérte a Római Katolikus Gimnáziumot, hogy ne használja az iskolaépülete képét a katolikus gimnázium ügyét népszerűsítő anyagokban. A főgimnázium közleményét a marosvásárhelyi Zi-de-zi.ro portál közölte.

A katolikus gimnázium törvénytelennek vélt létrehozását azt követően kezdte vizsgálni előbb a minisztérium ellenőrző testülete, majd az ügyészség, hogy augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény között. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületét az Unirea Főgimnázium használja, a katolikus gimnázium pedig az egyik melléképületben működik. Az épületegyüttest hosszas pereskedés után 2004-ben szolgáltatta vissza az állam a katolikus egyház vagyonkezelőjének, a Státus Alapítványnak.

Az egyház 2014-ben 2019-ig szóló felhasználási szerződést kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozták a tantermek elosztását az Unirea és az egyházi iskola között. A megállapodást az borította fel, hogy az Unirea a 2015-16-os tanévtől lemondott a magyar tannyelvű osztályairól, amelyeket az általuk használt tantermekkel együtt vett át a felekezeti iskola. Az Unirea viszont a 2016-17-es tanévtől román osztályok indításával igyekezett pótolni diákjai létszámát. A tanteremhiányt végül a felekezeti iskola kárára oldották meg.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) válságkezelő csoport létrehozását sürgeti a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megmentésére.

A párt elnöksége szerdai közleményében nyomatékosította: „elfogadhatatlannak tartja, hogy az államhatalom módszeresen próbálja megfélemlíteni a magyar közösség köztiszteletben álló tagjait”.

„A marosvásárhelyi iskolaügy mindannyiunkat arra kötelez, hogy félretéve politikai-, meggyőződésbeli- és felekezeti különbségeinket, egyöntetűen álljunk ki az iskola igazgatója, Tamási Zsolt-József mellett. A Római Katolikus Teológiai Líceum megmentése közös, nemzeti ügy és nem pártpolitikai kérdés. A diákok, tanárok és szülők védelmében, a magyar nyelvű oktatás megőrzéséért kell kiállnunk, a válságba került iskola megmentését a legfontosabb célként kezelve” – áll a közleményben.

Az EMNP arra kérte az erdélyi magyar politikai pártokat, civil szervezeteket és történelmi egyházakat, hogy közösen hozzanak létre egy akciócsoportot, amely megvizsgálja a kialakult helyzet valamennyi vetületét, majd cselekvési tervet alkot, olyat, amelyet azután maradéktalanul és gyorsan, közösen hajthatnak végre. „Hisszük: ha felmutatjuk a magyar közösség erejét, összefogással eredményt érhetünk el!” – közölte az EMNP.

A párt ugyanakkor szorgalmazta, hogy az ügy lezárulta után mihamarabb állapítsák meg, hogy az önkormányzatban, a tanfelügyelőségen és a minisztériumban kiknek a felelőssége a jelenlegi helyzet kialakulása.

MTI