„Sikeres a szövetség a két ország között, és az együttműködés keretében Magyarország és Izrael is a nacionalizmus, egyben a demokrácia védelmének zászlóvivője. Izrael talán abban tud most a legtöbbet Magyarországtól tanulni, hogy nem elég a választást megnyerni” – mondta Gadi Taub, a Jeruzsálemi Héber Egyetem adjunktusa.

Hirdetés

Matan Peleg, az Im Tirtzu ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az izraeli helyzet jelenleg ahhoz hasonlít, amikor Donald Trump Amerikában megnyerte az elnökválasztást.

„A baloldal nálunk is dühösen lépett fel. Egy nappal Netanjahu és a Likud győzelme után azonnal utcára vitték az embereket. De én is félmillió ember előtt mondhattam el, hogy zsidó demokratikus államot akarunk, amit a választói akarat megmutatott”.

Hozzátette, hogy az izraeli kulturális elit, a bírák és a média elítéli őket, és nem fogadja el a választás eredményét.

„Számunkra Izrael az első, a globalisták pedig valamiféle katyvaszt akarnak, ennek érdekében a baloldal hajlandó mindent felégetni”.

Robert Greenway, az amerikai Abraham Accords Peace Institute ügyvezető igazgatója szerint Izraelben most leginkább azzal foglalkoznak, hogy Iránból milyen fenyegetés érheti az országot. Mint mondta, Izrael és az Egyesült Államok együtt képes ellensúlyozni ezt a helyzetet a Közel-Keleten.

„A gazdasági érdekek alapvető fontosságúak a térség biztonságának jövője szempontjából, hiszen ha együtt kereskedünk, azt meg fogjuk védeni. Az ukrajnai háború miatt kieső élelmiszerek, alkatrészek egy részét Izrael pótolni tudja” – fűzte hozzá.

A beszélgetésen szóba került, hogy az Izrael és arab országok között 2020-ban megszületett Ábrahám-megállapodások aláírására a zsidó állam az EU-ból csak Magyarországot hívta meg. Matan Peleg kiemelte: hálásak, amiért Orbán Viktor megvétózta az EU-ban az Izraelt elítélő határozatot, miközben a zsidó állam megvédte magát a Hamásztól.

Korábban írtuk