Fotó: MTI/Komka Péter
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára beszédet mond a „Fogadj örökbe egy keresztet!” kezdeményezés keretében felújított útszéli kereszt átadásán Járdánházán 2023. július 13-án
Hirdetés

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen Latorcai Csaba hangsúlyozta: a „Fogadj örökbe egy keresztet!” kezdeményezés nehéz gazdasági helyzetben indult, ugyanakkor, vagy talán éppen ezért, szép számmal vannak magánszemélyek, közösségek, amelyek keresztfelújítást vállaltak.

„Vállalták mindezt akkor, amikor a történelem napjainkban is helytállást kíván tőlünk” – mondta a politikus, a kihívások között említve a járványt, a háborút, az elhibázott európai uniós migrációs és szankciós politikát, illetve annak egész Európára kiható gazdasági következményeit.

Az államtitkár kijelentette: ma is „a jövő és a jövőtlenség között kell választanunk”. Mert amíg Nyugat-Európában éppen eltávolítják a kereszteket, templomokat becstelenítenek meg, keresztény hitükért embereket hurcolnak meg, addig „mi itt, Magyarországon összefogással megújítjuk ezeket a szent szimbólumainkat” – fogalmazott, hozzátéve: „tesszük ezt úgy”, hogy a kereszténység ma már a világon a legüldözöttebb vallás.

Latorcai Csaba Járdánházán mindenkit arra biztatott, hogy országszerte folytassák a keresztek felújítását, örökbefogadását, és csatlakozzanak a KDNP felhívásához, állítsanak út menti keresztet a békéért is. „Legyenek ezek a keresztek felkiáltójelek, keresztény kiáltások és kiállások a békéért!” – fogalmazott.

Az államtitkár a keresztavató ünnepségen bejelentette, hogy a KDNP honlapján már elérhető az a térkép, amelyen nyomon is követhető, mely településeken fogadtak örökbe és melyeken újítottak fel keresztet.

Álljon minél több kereszt a térképen, álljon minél több kereszt a keresztény Magyarországon! – hangoztatta Latorcai Csaba.

Riz Gábor miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt idézte fel az egykori bányásztelepülésen, hogy az alászálló bányászok még a legvadabb kommunista időkben is Szent Borbálához fohászkodtak.

Kovács Gábor, Járdánháza független polgármestere arról beszélt: minden itt élő fontosnak tartja, hogy megvalósult ez a felújítás, mert a közösség mélyen gyökerező keresztény hittel éli mindennapjait.

Az út menti felújított keresztet Török György plébános áldotta meg.

Korábban írtuk