Latorcai Csaba a békéért és a cigány holokauszt emlékére felállított kereszt felszentelésén azt mondta: a kereszt hitvallás, kiállás a hitért, a meggyőződésért, igen az életre, tanúságtétel Jézus Krisztus és a kereszténység mellett. Hangsúlyozta, miközben a magyarok megőrzik ezt az örökséget, Nyugat-Európában éppen eltávolítják a kereszteket.

Hirdetés

„Számos példa mutat rá arra a szomorú, jövőtlenséggel fenyegető állapotra, amelybe mára az öreg kontinens kormányozta magát. Európa elveszítette keresztény hitét, és ezzel feladta békéjét és biztonságát” – fogalmazott. Hozzátette, az „EU-t irányító baloldal” gazdasági bevándorlókat akar erőszakkal betelepíteni Magyarországra is, „akiknek semmit nem jelent a keresztény kultúra”.

Az államtitkár elmondta, az eleki kereszt emlékeztet a 20. század sötét korszakára is. „Mondjuk ki, soha többé holokauszt” – húzta alá. Az eleki keresztet az önkormányzat, a cigány nemzetiségi önkormányzat, a Kereszténydemokrata Néppárt városi és vármegyei szervezete, valamint a helyi Sarlós Boldogasszony Plébiána támogatásával állították a mintegy négyezer lakosú Békés vármegyei városban.

Szelezsán György (független) polgármester szavai szerint „a kereszt a magyarság és a település megmaradásának jelképe, a jövő záloga” lesz. Drágos József, az eleki cigány nemzetiségi önkormányzat elnöke felidézte, hogy gyermekkorában, az újonnan állított kereszt melletti épület másik oldalán volt egy állatfelhajtó és egy kereszt, de utóbbit 1959-1960-ban eltávolították. A mai „történelmi napig” kellett várni arra, hogy visszaállítsák – tette hozzá.

Korábban írtuk

Elmondta, a keresztet Kövesi Csaba, az Áldott Kereszt Egyesület elnöke adományozta a városnak. Szebellédi Zoltán, a Kerszténydemokrata Néppárt Békés vármegyei szervezetének elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, amikor keresztek felújítására vagy állítására áldozunk, „lelki útjelzőket állítunk”. A keresztet római katolikus, román ortodox és evangélikus hit szerint is felszentelték.