Hirdetés

Kanász-Nagy Máté (LMP) arra kérdezett rá: hol tart a klímabérlet bevezetése?

Szerinte azzal az autós közlekedésről a közösségi közlekedésre terelhetnék át az embereket, ami a jelenlegi üzemanyaghiányos helyzetben is segítség lenne. Azt is mondta: egyre nyilvánvalóbb, hogy az ársapka nem működik, már nem csak a kis benzinkutakon van készlethiány.

Lázár János építési és közlekedési miniszter azt felelte: mintegy 1200 kilométernyi vasúthálózat újult meg az elmúlt időszakban, a fejlesztéseket pedig az utasforgalom is igazolta.

Kijelentette azt is, hogy arra kérte a MÁV igazgatóságát: olyan szociális alapú díjszabást vezessenek be, ami az autósról a vonatközlekedés felé tereli az embereket.

Korábban írtuk

Közölte azt is: bár nem új miniszter, de a közlekedést új területként viszi, meghallgatási lehetőséget kért az Országgyűlés gazdasági bizottságánál, hogy beszámolhasson a tervekről.