Lázár János azt írta: szerdán az egyikük, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) jelezte, hogy szintén aláírja a megállapodást.

Hirdetés

Hangsúlyozta, hogy a döntés a munkavállalók érdekét szolgálja, hiszen a megállapodás elfogadásával a Volánbusz-dolgozók 3 év alatt legalább 28,4 százalékos béremelést kaphatnak, amiből már az idén 17 százalékos béremelés jár a 600 ezer forintos alapbérrészig, ez legalább 70 ezer forintot jelent mindannyiuknak.

A buszsofőrök esetében ez 20 százalék feletti béremelést jelent csak az idei évben, a további évekre pedig jogi garanciát arra, hogy a bérük biztosan az infláció felett fog növekedni – tette hozzá a tárcavezető.

„A bérmegállapodáshoz január 31. éjfélig még a másik szakszervezet is csatlakozhat, hogy a Volánbusz-dolgozók már januártól megkapják a magasabb bérüket. Én az utolsó percig várom őket”

– fogalmazott Lázár János.

Korábban írtuk