A tárcavezető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország közép-európai állam, amely a világ egyik legnyitottabb gazdaságával rendelkezik, ezért a kormány mindig támogatta a szabad és tisztességes globális kereskedelmet.

Hirdetés

Aláhúzta, hogy hazánk gazdasági stratégiája ennek megfelelően a kölcsönös tiszteleten alapul, földrajzi alapon nem alkalmaznak hátrányos megkülönböztetést a különböző régiókból érkező beruházásokkal szemben.

„Mindig támogattuk a szabad és tisztességes, a lehető legakadálymentesebb globális kereskedelmet, a tőke szabad áramlását és a beruházásokért folytatott szabad és tisztességes versenyt” – szögezte le. Szijjártó Péter fontos célnak nevezte, hogy Magyarország találkozási pontja legyen a nyugati és a keleti nagyvállalatoknak, például a forradalmian megújuló autóipar területén.

„Magyarországon erre alapozva mindig hittünk a Kelet és Nyugat közötti együttműködésre vonatkozó hajlandóság és képesség fontosságában” – jelentette ki. Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyv az lenne hazánk számára, ha ismét két, egymástól teljesen elszigetelt gazdasági blokk jönne létre, újrakezdődne a hidegháború és megszakadna minden kapcsolat Kelet és Nyugat között.

Korábban írtuk

A miniszter kiemelte: „mi áldozatai voltunk a hidegháborúnak, és túl sokat veszítettünk, márpedig nem akarunk többet veszíteni”. „A nagy és erős országok politikai döntéshozóinak egyértelműen felelősségük, hogy ne szakítsanak meg minden köteléket Kelet és Nyugat között, és ne lehetetlenítsék el ezen együttműködés helyreállítását” – fogalmazott.