6 évvel célként tűztük ki, hogy Veszprém évszázados iparos hagyományainak újraélesztésével, a XXI. századi elvárásokra…

Posted by Ovádi Péter on Thursday, April 8, 2021
Hirdetés

A szakképzés és a helyi vállalkozók együttműködésének köszönhetően valósulhat meg a beruházás, melynek eredményeként piacképes tudást szerezhetnek a fiatalok a 2022/2023-as tanévtől kezdődően a helyi vállalkozók és a Szakképzési Centrum oktatóinak közreműködésével.

Barabás Borbála projektmenedzser elmondta, hogy az induláskor szerszámkészítőket, lakatosokat, esztergályosokat képeznek, a jövőben pedig majd tovább bővül a paletta. Az 1500 négyzetméteres oktatócsarnok 8,8 milliárd forintból 2022 júniusára készül el a Modern Városok Program keretében – tette hozzá.

Az első évben 22 diák, később 50 fiatal vesz majd részt a képzésben, amely három, illetve 5 plusz 2 éves formában zajlik majd. A szakképzést kiegészíti majd a felnőttképzés valamint a kutatás- fejlesztés is.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, a képzés nehezen követte a XXI. század kihívásait. Erre a problémára jelent megoldást az iparospark, amely használható tudást nyújt majd a tanulóknak, mások mellett öt helyi vállalkozó bevonásával, életpálya modellt is felkínálva a leendő szakembereknek.

Korábban írtuk