Az újjáépülő gyulai Százéves Cukrászda az épület és Ladics-ház alapkőletétele napján, 2023. augusztus 10-én
Hirdetés

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára a rendezvényen azt mondta, ahhoz, hogy a vidék vonzó legyen, versenyképes megélhetést biztosító, helyben elérhető, kívánatos munkahelyekre, jó minőségű és magas életszínvonalat nyújtó infrastruktúrára és szolgáltatásokra van szükség. A következő európai uniós ciklusban minden eddiginél több forrás jut a helyi igényeken alapuló fejlesztésekre – húzta alá.

Kifejtette, régi kihívás a területfejlesztésben, hogy egyidejűleg kell segíteni a rászoruló térségekben a felzárkózást, máshol pedig a nemzetközi versenyképesség elérését. A cél az, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb tagállamának egyike legyen.

Az államtitkár az alaptörvényből idézve hangsúlyozta: a kormánynak, az önkormányzatoknak és minden tenni akaró közösségnek azon kell dolgoznia, hogy „megőrizzük azt, ami magyar”. Ennek példája a két gyulai beruházás is – vélekedett.

Latorcai Csaba felidézte Békés vármegyei gyökereit, és elmondta, gyermekkorában gyakran jöttek el a Százéves Cukrászdába, amelynek a meglátogatását most sem hagyja ki soha, ha a családjával a városban jár. A Ladics-házról szólva úgy fogalmazott, ennyire autentikus kiállítóhely az egész országban nem sok van, ugyanis ez az egyetlen kisnemesi, polgári otthon, amelyben a teljes eredeti hagyaték megtekinthető.

Korábban írtuk

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből nyert el az önkormányzat egymilliárd forintot, amelyből megvalósul a Százéves Cukrászda és a Ladics-ház állagmegóvása és turisztikai fejlesztése. Ebből a forrásból épült meg a Nagyváradi úti kerékpárút is.

A város 2019 ősze óta 10 milliárd forintnyi fejlesztést valósított meg uniós és magyarországi támogatásból, ez a két beruházás az utolsó a 2013-2020-as uniós pénzügyi ciklus forrásaiból – közölte.

Megjegyezte, mindkét épület „a gyulaiság megtestesítője”, nagy turisztikai vonzerővel bír; a cukrászda a vár és a kastély után a harmadik leglátogatottabb attrakciója a településnek. A felújítás után az épületek „a magyar polgári kultúra nagyszerűségét hirdethetik tovább” – fogalmazott.

A két épület történetét Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő idézte fel. Azt mondta, a Százéves Cukrászda a Dél-Alföld nagyon régi és értékes emeletes polgárháza; az 1801. évi nagy tűzvész után, 1801 és 1803 között épült, tervezője és építője id. Czigler Antal volt. A földszinten már 1803-ban keleti csemegét és édességet forgalmazó üzlet üzemelt, ma pedig az ország második legrégebbi és eredeti berendezéseivel folyamatosan működő cukrászdájaként ismert.

Fotó: MTI/Lehoczky Péter
Latorcai Csaba, a Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára (k), Kovács József, Gyula és térsége fideszes országgyűlési képviselője (b) és Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester az újjáépülő Százéves Cukrászda és Ladics-ház alapkőletételén Gyulán, a cukrászda udvarán 2023. augusztus 10-én

A Ladics-ház a 19. század elején földszintes polgárházként, jegyzői lakásnak épült. Első lakója, Szakál Lajos vendégül látta a házban Petőfi Sándort. Őt követték a Ladics-leszármazottak.

Mindkét épület az 1950-es években került a város tulajdonába.

A beruházás során a cukrászdában felújítják és szigetelik a pincét, javítják és szigetelik a tetőszerkezetet, megújul a gépészet, bővül a fogyasztótér, felújítják és visszaállítják az eredeti alaprajzi elrendezést a jelenleg használaton kívüli emeleti részen, valamint épül egy új vizesblokk.

Elkészül egy átjáró is, amely a Ladics-házat és a Százéves Cukrászdát köti össze.

A Ladics-házban is elvégzik az épület állagmegóvását, a vizesblokkok kialakítását és a jegypénztár, valamint a kiállítás modernizálását, interaktívvá tételét, amely eddig nem látott helyiségekkel, konyhával, fürdőszobával és éléskamrával is bővül, valamint kialakítanak egy múzeumpedagógiai termet, amely kisebb rendezvényeknek adhat otthont. A rekonstrukcióval a téli időszakban is folyamatosan látogatható lesz a hideg időben eddig csak telefonos bejelentkezést követően megtekinthető ház.

A felújítást december 31-ig pénzügyileg is le kell zárni.