„A Momentum elnöksége a Momentum parlamenti frakciójával egyeztetve úgy döntött, hogy a párt ideális működése és hatékony munkaszervezése érdekében, a tavaszi ülésszakot követően személyi cserét eszközöl a frakció élén. Ahhoz, hogy a parlamenti frakció és a párt vezetése az eddigieknél szorosabban összekapcsolódjon, a Momentum-frakció frakcióvezetőjévé Gelencsér Ferencet, a Momentum elnökét nevezik ki” – idézi a párt szerdai közleményét a Telex. Hozzáteszik, hogy Fekete-Győr András országgyűlési képviselőjeként továbbra is a párt meghatározó politikusa marad.

Hirdetés

A portálon az írják: Gelencsér a Momentum alapító tagja és az I. kerület alpolgármestere volt. Az előválasztáson kikapott Csárdi Antaltól, az összefogás közös listáján azonban a 26. helyre került, így bejutott a parlamentbe. A május végi tisztújításon lett a Momentum elnöke.

Korábban írtuk