Azt írták, a gépek segítségével személyre és betegségre szabott lélegeztetési módok kialakítására lesz lehetőség, így az egyetemi-vállalati együttműködésben megvalósított fejlesztés új lehetőségeket nyithat a lélegeztetési terápia területén.

Hirdetés

A berendezéseket az egyetem orvosszakmai iránymutatása alapján a Femtonics Kft. fejlesztette ki, több hazai partner és az ITM támogatásával.

A közleményben kiemelték, hogy az orvostechnikai eszközök szigorú szabványrendszere szerint kifejlesztett eszközök az egyetemen folytatott klinikai vizsgálatokon tudományos, orvosszakmai és etikai szempontból egyaránt sikeresen teljesítettek. Az eszméletlen és tudatuknál lévő betegek kezelésénél is alkalmazott prototípusok megfelelően támogatták a spontán légvételeket, hibátlanul reagáltak a lélegeztetés során előforduló jelenségekre (például köhögésre).

Idézték Merkely Bélát, az SE rektorát, aki elmondta: az egyetem kiemelten támogat minden olyan fejlesztést, amely a betegágy mellett közvetlenül felhasználható eredményekkel jár. A fejlesztés sikerében fontos szerepet játszott az egyetem hármas egysége: az oktatás, a kutatás-innováció és a magas szintű klinikai betegellátás.

Korábban írtuk

A tavaly március végén indított innovatív együttműködésről Rózsa Balázs, a Femtonics Kft. alapító tulajdonosa – közlemény szerint – elmondta, hogy a fejlesztés során az orvostechnikai eszközökre vonatkozó szabványrendszer szerint nagyon szigorú előírásoknak kellett megfelelniük, de így is nagyon rövid idő alatt sikerült kimagasló eredményt elérniük. Az eszközök kifejlesztésében a vállalat kémiai, elektronikai, szoftverfejlesztési és gépészeti osztálya folyamatosan emelt óraszámban vett részt.

A hazai tudástőke felhasználásával nemcsak egy színvonalas lélegeztetőgép megalkotása vált lehetségessé, hanem speciális eljárásokat alkalmazó, egyedülálló termék kerülhet piacra a jövőben, amely a légzési elégtelenséggel küzdő betegek sikeresebb kezeléséhez járulhat hozzá – tette hozzá a cégvezető.

Közleményében a tárca idézte Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárt is, aki arról beszélt: az ITM támogatásával tavaly tavasz óta mintegy 30 kutatás-fejlesztési projekt indult el, amelyek nemzetközi szinten is kimagasló eredményességűek, és részben már be is fejeződtek.

A minisztérium 3 milliárd forintos keretösszegű alapjából támogatott kezdeményezések jelentős része csaknem egy éve eredményesen segíti a hazai védekezést, jellemzően ilyenek a vírus terjedését vizsgáló, járványmatematikai elemzések vagy a gyógyszerkészítmény- és terápiás fejlesztési és gyártási projektek – ismertette.

Hozzátette: a hazai szakemberek a koronavírus globális kihívására gyorsan reagálva világszínvonalú tudást „állítottak csatasorba a magyar emberek élete és egészsége védelmében”.

A kormányzati forrásoknak és koordinációnak köszönhetően Magyarország külföldi kitettségét csökkentve képessé vált az önellátásra maszkokból, fertőtlenítőszerekből, Debrecenben pedig koronavírus elleni vakcinát előállító nemzeti oltóanyaggyár épül – emelte ki az államtitkár.