Fotó: MTI/Soós Lajos
Fotó: MTI/Soós Lajos
Hirdetés

A járvány miatt a kormányok világszerte – Nagy-Britanniától Spanyolországon és az Egyesült Államokon át egészen Indiáig – különleges jogrendet vezettek be, és számos államban nem ülésezik a parlament – írta. Álláspontja szerint „teljes joggal vethetők fel kérdések és aggályok” e döntés indokoltságával kapcsolatban.

Csakhogy komoly vita helyett a nyugati politikai és médiaelit egyes csoportjai arra összpontosították energiáikat, hogy elítéljék a magyar kormányt, amiért állítólag diktatúrát készül bevezetni – hangsúlyozta Frank Füredi.

Elemzésében kitért a többi között a The Washington Post kommentátorának és a The Guardian „pletykakommentátorának” ezzel kapcsolatos megnyilvánulásaira, amelyek a többi között „tőrőlmetszett diktatúra” létrejöttéről írnak.

Frank Füredi megjegyezte, hogy a magyar kormányt érő médiatámadások azért többnyire „nem mennek el odáig”, hogy nyílt diktatúrát emlegessenek. Inkább úgy fogalmaznak, hogy az Orbán-kormány lépései „utat nyitnak egy esetleges diktatúrához” – írta a szociológus.

A szerző úgy vélekedett, hogy mint minden kormány, amely rendkívüli helyzettel találja szembe magát, bizonyára a magyar kabinet is elkövet majd hibákat a válság kezelésében. „De azzal vádolni, hogy sui generis kizárólagos hatalomszerzésre tör, tendenciózus és rosszindulatú vitamódszer” – szögezte le Frank Füredi.

Majd jelezte: a magyar kormány „vehemens denunciálása közben” a szerzők nagyvonalúan elsiklanak a kellemetlen tény fölött, miszerint „Orbán Viktornak egyszerűen egyedülálló demokratikus felhatalmazása van a mai egészségügyi válsághelyzet kezelésére”.

A magyar kormányról szóló cikkek valóságos keresztes hadjárattá állnak össze, és annak harcosai nyilván őszintén gondolják, csakugyan veszélyben a magyar demokrácia, és az európai értékek megvédése a tét – írta.

Frank Füredi felidézte Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök Twitter-üzenetét is, amelyben azt fejtegette, hogy Magyarországot ki kellene zárni az Európai Unióból, mert veszélybe sodorja a közösség demokratikus értékeit.

A XXI. Század Intézet főmunkatársa szerint a magyar kormány elleni tirádák szerzői őszintén hihetik, hogy a szabadság és a demokrácia féltése motiválja őket.

„Valójában a Renzi által is képviselt nemzetközi technokrata társadalom-átalakító elit harcosai ők, és csakugyan az a bajuk a magyar kormánnyal, hogy más értékeket képvisel, de nem a demokráciával, hanem a nemzeti szuverenitással kapcsolatban” – írta Frank Füredi, azt is kiemelve: attól tartanak, hogy ebben mások is követhetik.

Összegzésként úgy fogalmazott: „kulturális értékekről nagyon is értelmes dolog nyílt vitát folytatni, annál dicstelenebb viszont az egészségügyi vészhelyzetet egy politikai ellenfél lejáratására felhasználni”.