Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) beszédet mond az Országházban tartott magyar-vietnami jogalkotási szemináriumon 2022. június 27-én
Hirdetés

A házelnök az országok jogalkotásának megismerése céljából tartott szemináriumon kijelentette: az éghajlatváltozás elleni fellépés az egész világ egyik legsürgetőbb feladata.

Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ Közgyűlése ebben a hónapban választotta meg elnökének Kőrösi Csabát, aki társelnöke volt az ENSZ-ben a fenntartható fejlődési célokat megszövegező Open Working Group-nak, majd éveken keresztül Áder János államfő munkatársaként tevékenykedett.

„Hazánk klímavédelem terén történő határozott fellépését jól mutatja, hogy az európai uniós országok közül elsőként ratifikáltuk a Párizsi Megállapodást” – idézte fel.

Beszámolt arról is, hogy Magyarország támogatja az Európai Unió által megemelt 2030-as ambíciószintet, azonban nem mindegy, végső soron kik fizetik meg ennek a költségeit.

Említést tett a magyar klímavédelmi törvényről is, amelyben nemzeti szinten 2030-ra legalább 40 százalékos kibocsátáscsökkentési célt tűzött ki az 1990-es szinthez képest, miközben kötelezettséget vállalt arra, hogy 2050-re klímasemlegessé válik. Hozzátette: 2020-ban az 1990-es értéknél már 34 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsátott ki az ország.

Korábban írtuk