Budapest: magyar – San Marinó-i külügyminiszteri sajtótájékoztató 🇭🇺🇸🇲

Budapest: magyar – San Marinó-i külügyminiszteri sajtótájékoztató 🇭🇺🇸🇲

Posted by Szijjártó Péter on Monday, January 18, 2021
Hirdetés

Szijjártó Péter San Marinó-i kollégájával egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a világjárvány megmutatta, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködésre nagyobb szükség van, mint bármikor korábban. Magyarország azt szorgalmazza, hogy az EU és San Marino az idén már írja is alá a társulási megállapodást – közölte.

Kifejtette: San Marino és Magyarország egyaránt büszke a nemzeti identitására, a kulturális, történelmi és vallási örökségére, és nem kívánja azt feladni. A nemzeti kisebbségek ügyére is érzékeny a két ország – tette hozzá.

Elmondta: a Magyarországnak fontos kérdésekben szövetségesi kapcsolatot tudtak kialakítani, és minél szorosabban együttműködik San Marino az unióval, annál inkább profitál abból Magyarország is.

Szijjártó Péter kitért a minority safepack ügyére is. Úgy vélte, ez a határon túli magyar nemzeti közösségeknek volt fontos, de az Európai Bizottság visszautasította, ami „gyalázatos”, mert az Európába illegálisan érkező bevándorlóknak minden juttatást megadnának, de amikor az Európában őshonos nemzeti kisebbségek szorulnának támogatásra, Brüsszel „hátat fordít nekik”.

Korábban írtuk

Közölte: a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása ügyében a két ország számíthat egymás támogatására, és az illegális migrációról is folyamatos a konzultáció közöttük.

Megjegyezte: emellett a beruházásvédelmi megállapodásról is megkezdték az egyeztetéseket, és arról is megállapodtak, hogy szeptembertől tíz ösztöndíjas hallgatót fogadnak San Marinóból magyarországi egyetemeken.

Luca Beccari, San Marino külügyekért, nemzetközi gazdasági együttműködésért és telekommunikációért felelős minisztere hangsúlyozta: a két ország hasonló értékeket tart fontosnak, és együttműködésük most új szakaszba léphet.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kétoldalú kapcsolatrendszer fontos területeként nevezte meg a kultúrát, a felsőoktatást, a turizmust, a környezetvédelmet, valamint a fenntarthatóságot.

Kitért arra is, hogy San Marino két nagy kihívással néz szembe jelenleg, az egyik a járvány elleni védekezés, a másik pedig a társulási folyamat, amelynek révén egyre közelebb kerülhetnek az EU-hoz.

Kérdésre Luca Beccari arról is beszélt, hogy a járvány okozta válsághelyzetre az egyedüli megoldást a vakcina jelenti, ennek beszerzése azonban nem könnyű, és nem egyszerű lépést tartani az igényekkel.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy pénteken Moszkvába utazik, ugyanis lejár a hosszútávú gázvásárlási megállapodás. Moszkvában egyeztet mások mellett az orosz külügyminiszterrel, egészségügyi miniszterrel, energiaügyi miniszterrel és a Gazprom vezetőivel – sorolta.

Kifejtette: világos menetrendje van a vakcinákról folytatott tárgyalásoknak és a beszerzéseknek. Arról, hogy Magyarországon milyen oltóanyagot lehet használni, nem a politikusok döntenek, hanem szakemberek, akiknek ez a dolguk – mutatott rá. Hozzátette: ha ők úgy döntenek, hogy lehet alkalmazni egy vakcinát, a kormánynak kötelessége azt beszerezni, mert az EU központi beszerzéséből lassúak a szállítások.

Azt mondta, tárgyalnak Oroszországgal és Kínával is, és ha a magyar hatóság kiadja az engedélyt, akkor fognak szerződni a beszerzésről, de addig nem lehet konkrét mennyiséget mondani. Stratégia kérdése, hogy egy ország mely korosztállyal kezdi az oltást, Kínában a 18-59 év közöttieknek adták be a vakcinát, de az idősebbeknek is engedélyezték – fűzte hozzá.

A külügyminiszter azt is közölte, hogy az új amerikai elnök beiktatására kormányzati meghívó nem érkezett, de ezúttal a szokásosnál visszafogottabb rendezvény lesz. Magyarország érdeke, hogy az új elnök sikeres legyen, és az előző négy évhez hasonlóan magas színvonalú legyen a magyar-amerikai kapcsolatrendszer – jelentette ki.

Arról is beszélt, hogy szurkolnak a CDU új elnökének, hogy sikeres legyen, Németország sikere nagyban hozzájárul Magyarország sikeréhez is.

Szijjártó Péter szintén közölte, hogy fontos cél az egyetemek versenyképességének növelése az egyetemi szabadság és autonómia fenntartásával. A kuratóriumok tagjainak feladata, hogy a gyorsan változó világban növeljék az egyetemek versenyképességét – vélekedett. Hozzátette: az ő célja, hogy az eddig felépített nemzetközi kapcsolatrendszerével a győri egyetem nemzetközi együttműködéseit segítse.

A sajtótájékoztató előtt szándéknyilatkozatot írtak alá a két külügyminisztérium közötti együttműködésről.