Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

A Miniszterelnökség ünnepségén Gulyás Gergely úgy fogalmazott: ma Európában alig van Magyarországhoz hasonló ősi állam, amely több mint ezer esztendővel ezelőtt képes volt megszervezni önmagát, saját közigazgatást hozott létre, jogszabályokat fogadott el.

Ehhez társult az az egyházmegyerendszer, amely a trianoni országcsonkításig szinte változatlan formában, majdnem ezer éven keresztül szolgálta az országot, valamint a kereszténység felvétele – mondta.

A magyar állam megmaradása nagy mértékben összefügg azzal, hogy a szuverenitást, a függetlenséget választotta. Azzal, hogy István király a pápától fogadta el a koronát, Magyarország senkinek nem vált hűbéreséve, semmilyen világi hatalom nem volt Magyarország felett – közölte a miniszter.

A kereszténység felvétele jelentette Magyarország számára a függetlenséget és a megmaradást – tette hozzá.

Korábban írtuk

Gulyás Gergely kiemelte: a magyar történelem második fél évezrede a szabadságküzdelmekről szólt, amikor ritka volt, hogy a magyar állam úgy lehetett független, hogy szabadságát ne tették volna kockára idegen hatalmak.

Mégis, mindezek ellenére fennmaradt, mert a nemzet akkor is elég erős volt, amikor az országot idegen hatalmak tartották megszállás alatt – közölte.

Magyarország akkor is meg tudott maradni, amikor más népek elvesztek, amikor más államok még nem léteztek. Ezért egy ezeréves állam magabiztosságával kell részt venni minden olyan vitában, amely ma Európát jellemzi – tette hozzá a miniszter.

Azt mondta: akkor tud fennmaradni a magyar állam, ha a magyarok megőrzik, ápolják, büszkék azokra a gyökerekre, amelyek a nemzetet ezer éven keresztül megtartották.

A magyar állam függetlensége azt is jelenti, hogy felelős kormánya van az országnak. Az elmúlt másfél évben a koronavírus-járvány idején rendkívül nehéz helyzetben sikerült helytállni – jelentette ki Gulyás Gergely, aki arról is beszélt: az állam működése zavartalan volt ebben az időszakban.

A magyar közigazgatás és az egészségügy a világjárvány időszakában is képes volt azt bizonyítani, hogy hatékonyan tudja saját polgárait megvédeni – közölte a miniszter, köszönetet mondva a védekezésben résztvevőknek.

Az államalapítás napja alkalmából elismert egyéni teljesítményekről úgy fogalmazott: sokan vannak, akik éveken, évtizedeken át saját helyükön sokat tettek azért, hogy a magyar állam magas színvonalon működhessen.

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar államnak ma már nem tízmillió, hanem tizenegymillió-egyszázezer állampolgára van, ami egyben arra is kötelez, hogy a döntéseket mindig annak fényében vizsgálják, hogy milyen kihatással vannak a nemzet egészére.

A rendezvényen három Magyar Érdemrend tisztikeresztje, tizenkettő Magyar Érdemrend lovagkeresztje, öt Magyar Arany Érdemkereszt, kilenc Magyar Ezüst Érdemkereszt és egy Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adtak át.

Áder János köztársasági elnök úr megbízásából Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter állami elismeréseket adott át.

Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapott:

DR. CSER ÁGNES, a Hetedik Szövetség elnökének, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elnöke, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja több évtizeden át elkötelezetten végzett, példaértékű közéleti és érdekképviseleti tevékenysége elismeréseként;

KARDOS IVÁN PÉTER, a Budapesti Zsidó Hitközség Zuglói Templomkörzete főrabbija, az Új Élet című újság főszerkesztője a magyarországi zsidó közösség érdekében végzett odaadó munkája elismeréseként;

LEZSÁK SÁNDORNÉ, a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója a Kárpát-medence magyar nemzeti és helyi értékeinek megőrzését és ápolását sokoldalúan szolgáló, több évtizedes tevékenysége elismeréseként.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott:

DR. BÁTAI MÁRIA nyugalmazott gyermekorvos, címzetes főorvos a Pakson élő gyermekek és fiatalok gyógyítása, illetve egészségének megőrzése érdekében végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként;

DÁNYI GÁBOR ZOLTÁN, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős korábbi helyettes államtitkára hazánk fejlesztéspolitikáját szolgáló kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként;

DR. GYURÁCZ FERENC író, a Vasi Szemle nyugalmazott főszerkesztője, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője a Vasi Szemle című tudományos és kulturális folyóirat főszerkesztőjeként végzett példaértékű munkája, valamint könyvkiadói tevékenysége elismeréseként;

H. NÁNDORI KLÁRA Ybl Miklós-díjas építészmérnök, a déBert Építészek Kft. ügyvezetője számos műemlék épület igényes felújítását, illetve rekonstrukcióját magába foglaló, több évtizedes munkája elismeréseként;

KALMÁR MIKLÓS építészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke címzetes egyetemi tanára az építészetelmélet, illetve a műemlékfelmérés és -tervezés területén végzett közel fél évszázados kutatói-oktatói és szakmai munkája elismeréseként;

LUCZA GYULA építész, műszaki ellenőr, a Magorkút Kft. ügyvezetője hazánk épített kulturális örökségének megőrzését és gazdagítását szolgáló több évtizedes, magas színvonalú munkája elismeréseként;

DR. MEZŐS TAMÁS építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke egyetemi tanára, az M&M Architektész Építésziroda Kft. ügyvezetője, vezető tervezője a hazai műemlékvédelem területén végzett több évtizedes, kiemelkedő oktatói és vezetői munkája, különösen a műemlékvédelmi szakmérnökök képzésében végzett tevékenysége elismeréseként;

NAGY GYULA okleveles gépészmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke a hazai mérnöktársadalom érdekében végzett munkája, valamint a kormányzati energetikai projektek szakmai támogatásában és a köztestületek eredményes együttműködésének előmozdításában vállalt szerepe elismeréseként;

ÓNODI-SZABÓ LAJOS építészmérnök, a Bicske Építő Kft. ügyvezetője, vezető tervezője hazánk épített kulturális örökségének megőrzését szolgáló szakmai tevékenysége, valamint számos református szakrális és oktatási épület tervezését magába foglaló, magas színvonalú munkája elismeréseként;

DR. SÁRINGER JÁNOS történész, a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kara Nemzetközi Kapcsolatok Tanszéke egyetemi docense, a Budapesti Gazdasági Egyetem Társadalomtudomány és Pedagógia Intézete vezetője az egyetemes, illetve a magyar külpolitika- és diplomáciatörténet területén folytatott, különösen az Antall József vezette kormány külpolitikáját és diplomáciáját bemutató munkája, valamint a hiánypótló Diplomáciai lexikon összeállításában vállalt szerepe elismeréseként;

SZANISZLÓ RÓBERT nyugalmazott mérnök több évtizedes, magas színvonalú oktatói tevékenysége, valamint a műszaki szakképzés fejlesztésében vállalt meghatározó szerepe elismeréseként;

WÉBER LÁSZLÓ okleveles építészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docense, a Wéber és Társa Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ügyvezetője a hazai építőipar területén végzett több évtizedes, eredményes munkája, valamint a mérnöki kamarai mesteriskolák megszervezésében, illetve a mérnökök továbbképzésében vállalt szerepe elismeréseként.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott:

DR. BOZÓ ANDREA, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatala nyugalmazott vezetője a közigazgatásban végzett magas színvonalú munkája, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként;

DOBÓKŐI GYÖRGY, a Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya nyugalmazott vezetője a közigazgatásban közel négy évtizeden át végzett, magas színvonalú szakmai munkája, valamint vezetői tevékenysége elismeréseként;

KLOÓ JÓZSEFNÉ, a Fejér Megyei Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztálya korábbi vezetőjének, gazdasági vezetője a köz szolgálatában közel négy évtizeden át végzett színvonalas munkája elismeréseként;

SEBŐ ZOLTÁN, a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. projektiroda vezetőjének a Puskás Aréna megépítése során végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként;

TÓGYER LAJOS, a Tógyer & Son Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. ügyvezető igazgatója, a tiszaújvárosi Veronika Hotel és Étterem tulajdonosa hazai idegenforgalom és vendéglátóipar területén végzett több mint négy évtizedes szakmai munkája, valamint Tiszaújváros társadalmi életében betöltött szerepe elismeréseként;

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott:

GAZDAG FERENC, a Pusztahencsei Népfőiskola vezetője, a Györkönyi Német Nemzetiségi Általános Iskola tanára a Pusztahencsén és környékén élők továbbképzését szolgáló munkája, valamint közösségépítő tevékenysége elismeréseként;

JOÓ KINGA, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnökhelyettese, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja a civil közösség érdekében hazai és nemzetközi szervezetekben végzett kimagasló munkája elismeréseként;

JUHÁSZ ATTILA, a Piramis Építőház Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója

Göd város társadalmi életében vállalt szerepe, példaértékű közösségépítő tevékenysége elismeréseként;

KÁLDI ATTILA, a Southendi Magyar Közösség elnöke, a Magyarok Angliai Országos Szövetsége titkára az Egyesült Királyságban működő magyar civil szervezetek összefogása, valamint a hétvégi magyar iskolák helyzetének stabilizása érdekében végzett munkája elismeréseként;

DR. KÁLLAI ÉVA, a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. közjogi és közkapcsolati főigazgatója eredményes szakmai és vezetői munkája elismeréseként;

KÁROLY JÁNOS karnagy, zeneszerző, zongoratanár, a Paksi Városi Vegyeskar alapítója Paks város kulturális életében betöltött szerepe, valamint a zongorahangoló-mesterség régi hagyományának megőrzését szolgáló munkája elismeréseként;

MÁTYÁS SÁNDOR GYÖRGY, a Gloria Victis Közhasznú Alapítvány elnöke magas színvonalú társadalmi munkája, valamint a kommunista diktatúra áldozatai emlékének megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként;

SEIDL TIBOR MARCEL építőmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara Tudásközpontja vezetője a kamarai tudásközpont vezetőjeként a mesteriskolák megszervezése, a mérnökök továbbképzése, valamint a képzési rendszer fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;

SULYÁN PÁL mestercukrász, a Sulyán és Fiai Kft. ügyvezető igazgatója nemzetközi és hazai versenyeken elért eredményeivel a tradicionális magyar cukrászat hírnevének erősítéséhez hozzájáruló munkája elismeréseként.

Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott:

BALÁZS GITTA, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya nyugalmazott kormánytisztviselője a közigazgatásban végzett több évtizedes, különösen a fiatalok pályaválasztását segítő, magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként.